Ajándékcsomagok a kicsiknek

2022.12.17. 07:00

Meglepetéssel kedveskedtek a gyerekeknek

A Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány jóvoltából ebben az évben a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztálya, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltsége, valamint Veszprém Megyei ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesülete részesült támogatásban az ünnepek előtt.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Tábori Ferenc az alapítvány nevében elmondta, szervezetük 1990-ben alakult a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének égisze alatt. Az elmúlt évtizedekben számos olyan szervezetet támogattak, amely hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozott. Elhangzott az is, hogy a közalapítvány öt éve táboroztat Veszprém és Kovászna megyei hátrányos helyzetű gyermekeket a csopaki üdülőfaluban. Kuratóriumuk idén novemberben döntött úgy, hogy a fent említett három megyei szervezetet támogatják 1,3 millió forint értékben.
Az ajándékcsomagokban – amelyeket Tábori Ferenc kurátor társával, Horváth Ernővel adott át pénteken a kórház Csillag-termében – plüssfigurák, kifestőkönyvek, színesceruza-készletek és ünnepi tollakat tartalmazó adományt állítottak össze. Mindezek mellett a Haribo Hungária Kft. 300 ezer forint értékben 750 csomaggal támogatta kezdeményezésüket. 
A Csolnoky Ferenc Kórház nevében Töreki-Vörös Ibolya főigazgató szólt az ünnepségen. Elsőként a köszönet szaván, és megemlítette azt is, hogy sokan megkeresik intézményüket nemcsak az ünnepek előtt, hanem év közben is azzal, hogy miként segíthetnének. 

Hangsúlyozta, a tárgyi támogatások mellett nagyon fontos számukra ilyenkor, karácsony előtt a lelki támasz és segítő együttműködés a civil szervezetek és magánszemélyek részéről. Kiderült: a kórház gyermekosztályán évente négyezer kisgyermeket ápolnak és gyógyítanak, míg közel 13 ezren a szakrendeléseken jelennek meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában