Lakossági fórum Tapolcán

2022.12.02. 20:00

Navracsics Tibor: Nem esünk el a támogatásoktól

Bízunk benne, hogy még decemberben aláírhatjuk az Európai Bizottsággal a partnerségi megállapodást, és a kohéziós pénzek is megérkeznek.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Erről beszélt Navracsics Tibor miniszter a Fidesz–KDNP országjárás rendezvénysorozatának állomásán a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban rendezett pénteki lakossági fórumon.
– Amikor arról beszéltem, hogy célom év végéig aláírni a megállapodásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az európai uniós forrásokhoz hozzáférjünk, akkor sokan álmodozóként tekintettek rám. Most eljutottunk oda, hogy december első felében a tagállamok minisztereit tömörítő tanács elfogadhatja az újjáépítési tervet, és minden esélyünk megvan erre. Ebből adódóan bízunk benne, hogy még decemberben aláírhatjuk az Európai Bizottsággal a partnerségi megállapodást, a kohéziós pénzek is megérkeznek. A kormány különböző operatív programokban fogalmazta meg fejlesztési terveit, ezekre nekünk 2021–27 között 14 ezer milliárd forint jut ebből. Több mint négyezer milliárd forint az agrár- és vidékfejlesztési programokra, de ezt már megkaptuk. A maradék, nagyjából 10 ezer milliárd forintról most szólnak a tárgyalások. Az összeg hét évre szól, de évekre lebontva ez nem sok, nem ezen múlik a magyar gazdaság jövője. De lényeges, mert jár, és a nemzetközi gazdagsági környezetben fontos üzenete van annak, hogy jó az együttműködés. Hiszen a tagállamok egymással is versengenek, küzdenek a befektetőkért is. A másik összeg, amiről tárgyalunk, az újjáépítési és ellenállóképességi alap, amelyről 2020 decemberében döntöttek a tagállamok kormányfői, hogy az államok erősségüktől függően kapjanak belőle a járvány után – mondta a miniszter. 
Hozzátette, hogy az Európai Bizottság hitelfelvételéből két módon kaphatunk pénzt. Egyrészt támogatást, amely körülbelül 2,5 ezer milliárd vissza nem térítendő forint, és energetikai átmenetet finanszíroz. Az összeg egy része a digitális átmenetet segítené, a maradék egyéb nemzeti célokat valósítana meg, és van egy része, amely kedvező kamatozású hitel. Annak felvételéről a jövő nyárig kell dönteni. Úgy tűnik, hogy ez a tárgyalássorozat sikerre vezet azzal, hogy az Európai Bizottság kiválónak minősítette a magyar nemzeti újjáépítési tervet, és továbbítja a tanácsnak elfogadásra. A jogállamisági feltételességi eljárás szintén jó úton van. Annak lényege, hogy ha az Európai Bizottság veszélyt lát arra, hogy egy uniós ország a forrásokat nem megfelelően használja fel, akkor eljárást indít az ország ellen, annak pedig intézkednie kell, hogy a bizottság aggályai megszűnjenek. 

– A nyár azzel telt, hogy ezt tárgyaltuk, az Európai Bizottság a korrupciós kockázatot azonosította be Magyarország esetében. Szerinte a magyar intézmények és jogszabályok nem elég hatékonyan védenek a korrupció ellen. Szeptember közepére megállapodtunk egy menetrendben, amely a jövő év március végéig szól. Különböző határidők szerepelnek benne, amelyeknek megfelelően lépéseket kell tennünk. Például december közepén az antikorrupciós munkacsoport kezdi meg működését. Március végén az igazságügyi törvénycsomaggal lesz vége a programnak. A bizottság kimondta, hogy az eddigi teljesítés alapján nagy előrelépést értünk el, de javasolja, hogy március végéig a területi, a közlekedési és a környezetvédelmi operatív programok esetében a források 65 százalékát felfüggeszti. De nem veszi el. A teljesítés végén már áprilisban, májusban akár százszázalékosan hozzáférhető lesz – szögezte le a miniszter, aki a fórum második részében a felmerülő kérdésekre válaszolt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában