Advent

2022.12.06. 16:00

Polgármesteri ötlet Balatonalmádiban: advent minden városrészben

Meggyújtotta az adventi koszorún a második gyertyát Szijártó László plébános Fabó Péter polgármester társaságában Balatonalmádi káptalanfüredi városrészén, az Angyalos Boldogasszony Kápolnánál vasárnap este.

Kovács Erika

A második gyertya is felgyulladt Balatonalmádiban

Fotó: Nagy Lajos/Napló

- Mi nem ajándékozunk, hanem együtt leszünk, beszélgetünk karácsonykor, fogalmazott Fabó Péter. Balatonalmádi polgármestere arról is beszélt, hogy szóljon a közelgő ünnep mindenhol a közös programokról, a nagy beszélgetésekről, azt mindenki töltse szerettei körében. Elhangzott, a remény az egyik legfontosabb dolog az életben, az összefogásnak minden korábbinál nagyobb szerepe van.

Szijártó László plébános a második gyertya meggyújtása alkalmából, mely a reményt jelképezi, azt mondta az adventi koszorúk gyertyái rendkívül fontos értékeket képviselnek. Kiemelte, ezekből több gyengülhet, illetve kialudhat az életünkből a megpróbáltatások miatt, de a reményt soha nem szabad feladni, mert igenis van jövőnk!  Adventkor és karácsonykor a lényeg, hogy együtt legyünk hitben, reményben, örömben és szeretetben. - Isten az egyszülött fiát adta nekünk, aki értünk emberré lett, meghalt értünk, de feltámadt a halálból. Ez jelentse nekünk az igazi reményforrást - hangsúlyozta.

Az ünnep alkalmából közreműködött a Gaudium Kamarakórus, a Megfőzzük Almádit Egyesület a Kerekes Pincével és Kerekes Andrással pedig szeretetvendégségre hívta a megjelenteket. 

Mint ismert, Balatonalmádiban idén egyedi és különleges az advent, melyet Fabó Péter polgármester ötlete nyomán minden városrészben megrendeznek. Balatonalmádi négy városrészből áll: Almádi (fürdő), Budatava, Káptalanfüred és Vörösberény. Mind a négy városrész kapott egy fát, melyeket a Berill Reklámstúdió díszített fel. Minden adventi vasárnapon az egyik városrészben ünnepelnek, és minden alkalommal az egyház képviselője gyújtja meg az adventi koszorún a gyertyát, így református, evangélikus és katolikus. Minden adventi hétvégén a Megfőzzük Almádit Egyesület egyik tagja, illetve vendéglátósa tart szeretetvendégséget, és minden alkalommal közreműködik egy helyi civil szervezet. 

Az első adventi hétvégén közel háromszázan ünnepeltek Balatonalmádi központjában, ahol Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke gyújtotta meg az első gyertyát a koszorún.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában