Másképp nem megy

2023.01.27. 11:30

Ezt a hivatást szeretni kell

Az ejtőernyősök képzéséről és feladatairól beszélt Kiss Máté, a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium 2019-ben érettségizett rendész diákja a honvéd kadét program résztvevőinek január 26-án.

Tisler Anna

Fotó: Gyarmati László

– Ezt szeretni kell, kötelességből nem megy – válaszolta a kadét azon kérdésére, hogy mi vonzotta erre a cseppet sem veszélytelen hivatásra.

Máté ma Pápán szolgál a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőterén. Elmondta, hogy az előadás napjáig 106 ugrásra volt.  Minden eshetőségre kapnak alapos felkészítést, tudniuk kell az alpintechnikával való mentést, a vízi mentést, a feszítővágó rendszerek kezelését, a favágáshoz használt eszközök kezelését. Ebből is látszik, hogy egy kutató-mentő ejtőernyősnek milyen komoly és széleskörű felkészültséggel kell rendelkeznie. A felvétel előtt orvosi és pszichológiai vizsgálaton esik át a jelentkező, ahol szintén komolyak a követelmények, már egy epekő vagy egy enyhébb gerincbetegség is kizáró ok. Kiss Máté elmondta, hogy 4000 méter magasból is ugrott már ki, ott egy perc a szabad zuhanás, majd az ejtőernyő kinyitása után egy perc alatt ér földet. Az ejtőernyők biztonságosak, ha zuhanás közben az ejtőernyős rosszul lenne vagy elveszítené az eszméletét, a tartalék ernyőt egy műszer kinyitja. A sebesség elérheti a 220 kilométert is zuhanás közben.

Fotó: Gyarmati László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában