Fókuszban az állatvédelem

2023.01.09. 11:00

Mentsük meg az állatokat! – Füredi képviselő a Mokka adásában

A TV2 reggeli műsora, a Mokka vendége volt január 9-én Gáspár Ákos, Balatonfüred önkormányzati képviselője, az Észak-balatoni Ebmentő Egyesület elnöke, aki tíz éve a menhely önkéntese. A képviselővel Pachmann Péter szerkesztő, műsorvezető és Iszak Eszter műsorvezető beszélgetett, mialatt kivetítőn fotókat lehetett látni a füredi menhely életéről.

Kovács Erika

A képviselő elmondta, soha annyi kormányzati támogatást nem kaptak, mint az elmúlt két évben, majd az állatvédelmi témahét kapcsán is kiemelte Ovádi Péter kormánybiztos munkáját. 

Az álletvédelmi témahét keretein belül adományt adtak át az Északbalatoni Ebmentő Egyesület részére
Fotós: Pesthy Márton/Archív 

A témahét egyik célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a felelős állattartás fogalmával, szabályaival és az önkéntesek munkájával. Kiemelte a csapatmunkát – a füredi menhelyről évente több száz kutyát adnak örökbe – és a menhelyi nyílt napokat, melyekkel szintén a felelős állattartásra hívják fel a figyelmet.

Fotós: Kovács Erika/Napló

Elhangzott, évről évre egyre többen fogadnak örökbe kutyát menhelyről, és csatlakoznak az adománygyűjtésekhez. – Minden örökbeadás és adománygyűjtés szép élmény, de egy 12 éves kutya örökbeadása emlékezetes. Ez is jelzi, mindig van remény – mondta Gáspár Ákos. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában