Mozgásba hozzák a régió kreativitását

2023.01.21. 19:27

Megnyitották a kulturális évadot

A kultúra éltet és reményt ad, képes enyhíteni a fájdalmat, segíteni a megbékélést, és emlékeztet arra, nem pusztán túlélni, hanem élni kell fogalmazott, Novák Katalin köztársasági elnök a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa hivatalos megnyitóján szombaton.

Marton Attila

Novák Katalin köztársasági elnök a megnyitón

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A protokolláris megnyitót a Hangvillában tartották. Novák Katalin köztársasági elnök arról beszélt, a mostani hétvége kettős ünnepet jelent hazánkban: Veszprém a Bakony és Balaton térséggel hivatalosan is Európa Kulturális Fővárosa (EKF) cím birtokosa lett, míg vasárnap a Himnusz keletkezésének 200. évfordulóját ünnepeljük. Leszögezte, a mostani vészterhes időkben – járványok, természeti és gazdasági csapások, háborúk korában – különösen fontos szerepe van a kultúrának, az arról való lemondás fizikai, lelki és szellemi önfeladást jelentene. Novák Katalin elmondta, az elmúlt évtizedben a kormány gyarapította a hazai kultúrát: kétszáz új templom épült, vidéki kastélyok és várak újultak meg, létrejött a Magyar Zene Háza vagy a debreceni Csokonai Fórum. A köztársasági elnök arról is beszélt, a kultúra bölcsője a család, amely továbbörökíti a magyar és az európai hagyományokat. – Veszprém Európa Kulturális Fővárosaként a különöst és a közöst jeleníti meg történelmében és jelenében. Királynéi Európát hozták hazánkba és a magyarok világát vitték más országokba, a Veszprémi Főegyházmegye kultúrateremtő ereje egyetemes értékekből táplálkozott, az egyetem kapcsolódik Európa tudományos vérkeringésébe, a Petőfi Színház, a Vár, a Hangvilla, az állatkert és a kézilabdacsapat tömegével vonzza a látogatókat Veszprémbe – fogalmazott.

Zoran Milanović, Horvátország köztársasági elnöke beszédében hangsúlyozta, sokkal több köti össze Európa nemzeteit, mint amennyi elválasztja. A horvát és magyar közös történelemből kiemelte a dalmáciai származású Verancsics Faustust, aki egy időben a veszprémi vár kapitánya volt. Örömét fejezte ki, hogy az EKF-program odafigyel Verancsics életútjára, aki 1595-ben ötnyelvű – latin, olasz, német, horvát, magyar – szótárt alkotott, ami egyben az első horvát és magyar nyelvű szótárt is jelentette. A köztársasági elnök leszögezte, Magyarország és Horvátország baráti, szövetséges országok, valamint reményét fejezte ki, hogy minél több horvát turista látogat 2023-ban Veszprémbe, és a Bakony-Balaton régióba.

Az eseményen levetítették Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosának videóüzenetét is. Beszédében méltatta a térség kulturális örökségének gazdagságát. Kitért rá, a helyi közösség tudja leginkább kiaknázni a kulturális lehetőségeket, legyen szó az oktatásról vagy az innovációiról, az ifjúság ügyéről vagy a sportról. A térség lakói hisznek a kultúra erejében, és abban, hogy az újra fényt visz az emberek mindennapi életébe, zárta gondolatait az európai biztos. Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte, az idő és az élet megragadásához, élvezetéssé tételéhez a kultúrán át vezet a legrövidebb út. Úgy vélte, az EKF-cím elnyerésének titka az volt, hogy hittek a régióval való összefogásban és a sokszínűségben, amelyet innováció és kreativitás egészített ki. A Bakony és Balaton vidéke közös kincs, amelynek fejlesztésében Veszprém kiemelkedő szerepet vállalt, szögezte le. Hangsúlyozta, a kultúra nemcsak a művészek ügye, hanem elsősorban az emberi kapcsolatok összessége, például hogy miként szólunk egymáshoz, észrevesszük-e a segítségre szorulókat, ápoljuk-e a hagyományokat. A polgármester köszönetet mondott a veszprémi elődöknek, akik a várost a kultúra és az oktatás dunántúli fellegvárává tették, és azt javasolta, a veszprémiek és a térségben élők legyenek büszkék a múltjukra, egyúttal azt kívánta a régióban élőknek, hogy élményekben gazdag, a közösséget megerősítő lehetőségként éljék meg 2023-at.

A köszöntők után M. Tóth Géza portrévideó-válogatását vetítették le, amely a térség kulturális sokszínűségét jelenítette meg. A videók után a riportalanyok elhelyezték a régió kreativitását jelképező szikrát a színpadon lévő praxinoszkópba: a kinetikus installáció elindításával így jelképesen is mozgásba hozták a régió kreativitását. A kulturális évadot Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában