Veszprém megyei hírei

2023.01.20. 12:00

Veszprémben emelkedett az orvoshoz fordulók száma, erőszak csirkék miatt és Tihanyban terepfutó versenyt rendeztek

Az elmúlt napok hírei Veszprém megyéből.

Veszprémben emelkedett az orvoshoz fordulók száma 

Nemcsak a koronavírus, hanem több más, gyakori légúti fertőzés is beazonosítható már gyorstesztekkel. Ahogyan arról a Napló beszámolt, harminc százalékkal emelkedett a légúti fertőzéssel orvoshoz fordulók száma az év első hetében a tavalyi év utolsó hetéhez képest Veszprém vármegyében. A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában a minták között az influenza A és B variánsát, az RSV-t és a koronavírust is kimutatták. A gyógyszertárakban ma már nemcsak a koronavírus, hanem az influenza A és B, valamint az RSV kimutatására is alkalmas kombinált gyorstesztek is elérhetők. 

Zircen nemezelő napokat tartanak 

Amint arról a veol.hu ír, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban nemezelő napokat tartanak február 25-én és március 4-én 9 órától. Mindkét napon nemez ülőlapot lehet készíteni Marton Károly vezetésével. Az eseményt a Kőketánc Kulturális Alapítvány szervezi. Előképzettség nem, előzetes jelentkezés azonban szükséges.  

Veszprémben vádat emeltek 

Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt azzal a három férfival szemben, akik 2021 májusában italozásuk után úgy megverték ismerősüket, hogy az életveszélyesen megsérült, közölte a Naplónak a főügyészség. A 43 éves vádlott és két 26 éves társa együtt ivott a sértettel, miközben leittasodtak. A 43 éves férfi számonkérte a sértetten, hogy eltűntek a csirkéi, ami vitát váltott ki. Az elkövető az ismerősét többször ököllel arcon, mellkason ütötte, majd a verésbe a két másik vádlott is bekapcsolódott. A veréstől a férfi a földre került, ahol őt az idősebb illető többször megrúgta. 

Veszprém volt a házigazda 

 A vármegyeszékhely volt a házigazdája az Egyensúly Intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett konzultációsorozat soron következő, utolsó rendezvényének szerdán. Mint a veol.hu cikkéből kiderült, a tíz vidéki nagyvárost érintő eseménysorozaton több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival, vezetőivel folytatott párbeszédet Magyarország „legnagyobb független agytrösztje” és a VOSZ. Az Egyensúly Intézet szakpolitika-alkotó munkájának eredményei egész Magyarországon hasznosulhatnak, a cégvezetők visszajelzései pedig beépülhetnek a döntéshozók elé kerülő ajánlásokba. A házigazda Gazsi Attila, a VOSZ Veszprém Vármegyei Szervezetének elnöke arról beszélt megnyitójában, hogy a Covid-járvány után és az orosz–ukrán háború miatt sok kihívással kell szembenézniük. Elmondta, a 30 fő alatti vállalkozások azok, melyek nehezebben jutnak információhoz, forráshoz. 

Veszprémben ősbemutatót tartanak 

A Hangvilla ad otthont január 22-én 18.30-tól Háy János Én vagyok Én című darabjának, amelyet Vándorfi László rendezett. A Naplóban közölt invitálóban olvasható: „Ha ma élne, gimis volna, amikor az első verse megjelenik, s még nem lenne diplomája, mikor meghal. Fiatalabb volt, mint Kurt Cobain vagy Jimi Hendrix. Senki nem értette, hogy tűnt el a Segesvár melletti csatatérről. Azóta keressük, hogy hol lehet. Van, aki a testét keresi, a maradványait, van, aki a lelkét. Az Én vagyok én a személyiségét akarja megtalálni, hogy hogyan gondolkodott a magyar irodalom máig koronázatlan királya az utolsó hónapokban, napokban”. A darab a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára meghirdetett Karaffa drámapályázatra készült., az ősbemutató vasárnap este lesz. 

Városlődön svábbál lesz 

Amint arról a Napló ír, a településen idén is sváb bált rendeznek január 28-án, szombaton. A hangulatról a már több mint 15 esztendős Die Adlersteiner zenekar gondoskodik.  

Tihanyban terepfutó versenyt rendeztek 

Ötödik alkalommal rendeztek téli terepfutó versenyt a félszigeten – olvashatjuk a veol.hu hírportálon. A megmérettetés ezúttal is kemény volt, természetesen nem maradtak el a remek teljesítmények, és még az idei budapesti atlétikai világbajnokság is szerepet kapott a programban. 

Két távon, 10 és 15 kilométeren lehetett rajthoz állni az V. Téli Tihany Trail elnevezésű terepfutó versenyen. A hosszabb távot a férfiaknál 1:04:23, a nőknél 1:28:04 óra alatt teljesítette a győztes. Tíz kilométeren 46:50-es, illetve 51:59-es időt ért el a férfi és a női első helyezett. Remek eredményeket produkáltak a legjobbak, de minden teljesítőt dicséret illet.  

Endrődi Sándorra emlékeztek Veszprémben 

A Jeruzsálemhegyi Baráti Kör és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém megyei tagozata szervezésében megemlékezést és koszorúzást tartottak a veszprémi születésű költő, Endrődi Sándor szobránál születésének 173. évfordulóján. Az író életéről Sebestyén Erika középiskolai tanár beszélt az emlékezők előtt – írja a veol.hu. Endrődi Sándor Veszprémben született 1850. január 16-án. Gyerekkora nyarait Alsóörsön töltötte, iskoláit Veszprém után Nagyszombatban, Kecskeméten, Pozsonyban, Székesfehérváron végezte, majd Pestre került, ahol színésznek is beállt. 

Tapolcán koncerttel ünnepelnek  

A kultúra napja alkalmából ünnepi koncertre várják az érdeklődőket a tapolcai római katolikus templomba január 22-én 19 órára – tudatja a Napló. A műsoron Diet­rich Buxtehude, J. S. Bach, Liszt Ferenc, Josef Rhein­berger és Sigfrid Karg-­Elert művei szólalnak meg Hocz Veronika (orgona) és Berislav Jerkovic (bariton) közreműködésével.   

Devecserben a magyar kultúra napját ünneplik  

Az eseményt a kastélykönyvtár és művelődési központ rendezi a devecseri várkastély lovagtermében január 23-án, hétfőn 16 órakor. Ferenczi Gábor polgármester ünnepi beszédében megemlékezik Kölcsey Ferenc 200 éve írt Himnuszáról. Ezt követően vetített képes előadásban mutatja be Czeidli József legújabb, tizedik könyvét, melynek címe Devecseri kalendárium 2023, olvashatjuk a veol.hu hírportálon. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában