A rák világnapja

2023.02.04. 20:00

A korai felismerés az első lépés

Február 4-én tartják a rák világnapját, amelynek alkalmából igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőzésre. A világnap alkalmából Hornyák Lajossal, a Csolnoky Ferenc Kórház Onkológiai Osztályának vezetőjével beszélgettünk.

Marton Attila

A népegészségügyi szűréseken rendszeresen ajánlott részt venni, hogy időben felismerhessék a betegséget

Forrás: MW

A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2010-2019 között kilenc százalékkal emelkedett a daganatos megbetegedések száma hazánkban, ugyanakkor a megbetegedésekkel összefüggő halálozás nem változott a korábbi időszakhoz képest, mondta érdeklődésünkre Hornyák Lajos, a Csolnoky Ferenc Kórház Onkológiai Osztályának vezetője. Hozzátette, a daganatos betegek számának emelkedésében jelentős szerepet játszik a társadalom elöregedése, míg az, hogy kevesebb beteg veszíti el életét, a hatékonyabb és jobb ellátásnak köszönhető. Ebben a korszerűbb műtéti technikák, sugárkezelések és gyógyszerek játszanak szerepet. Csökkent a halálozási arány például a gyomor és szájüregi daganatok esetében.

A főorvos felidézte, a Covid-járvány idején az egészségügy szinte minden erőforrását a fertőzött betegek ellátására fordította, ugyanakkor a daganatos betegek onkológiai kezelése ezidő alatt folyamatos volt, és csak rövid ideig szünetelt az országos népegészségügyi szűrőprogram is. A védőoltások bevezetése után az onkológiai ellátás fokozatosan, 2022-re szinte teljesen elérte a járvány előtti időszakét.

Hornyák Lajos kiemelte a népegészségügyi szűrések fontosságát: a lakosokat demográfiai szempontok és a megbetegedés esélye szerint hívják ezekre az ingyenes vizsgálatokra. Ezeken rendszeresen ajánlott részt venni, hogy időben kiszűrhessék a betegséget. A méhnyakrák-, vastagbél- és emlőrákszűrések mellett pilot jelleggel elindult a tüdődaganat korai kiszűrését célzó program is az erős dohányos betegeknél. Hozzátette, az időben felfedezett daganatoknál kisebb mértékű orvosi beavatkozásra van szükség, és jobbak így a gyógyulás esélyei is. A főorvos arról is beszélt, a népegészségügyi szűrőprogramok mellett a fogorvosi vizsgálaton résztvevőknél szájüregi daganatszűrés is történik. Emellett szintén fontos a megelőzésben, hogy az anyajegy alakjának megváltozása vagy más bőrelváltozás észlelése esetén minél előbb bőrgyógyászhoz forduljanak az emberek: a melanóma jelentős arányt képvisel a daganatos megbetegedéseknél.

Hornyák Lajos hangsúlyozta, a szűrések mellett az önvizsgálatnak – nőknél az emlők, férfiaknál a herék tapintásával észlelhetők lehetnek az elváltozások – is nagy szerepe van a korai felismerésben. A főorvos arra is felhívta a figyelmet, akinek a családjában előfordult daganatos megbetegedés, ott érdemes célirányosan elvégezni a szűréseket. Az onkológiai szakma célja, hogy a mammográfiás szűrések a jelenlegi 45 év helyett már 40 éves kortól elinduljanak.

A főorvos leszögezte, az egészségügyi ellátás a korai felfedezésben, a gyógyításban és a betegség kiújulásának megakadályozásában játszik szerepet, a megelőzésben az életmód is meghatározó. Az utóbbi években egyre több új kezelés elérhető az onkológiai ellátásban. Például amennyiben patológiai eredmény alátámasztja, akkor immunterápiát tudnak kérni a betegeknek. Utóbbi kapcsán elmondta, nemcsak az áttétes betegek, hanem a daganatmentesre operált betegek is bekerülhetnek már ebbe a körbe, ami a másodlagos daganat kialakulásának megelőzésében nyújt segítséget.

Annak érdekében, hogy minél hamarabb pontos diagnózis álljon rendelkezésre a rosszindulatú daganatról, az érintett betegek elsőbbséget kapnak a CT-, MR- és patológiai vizsgálatokon is. Ez azért fontos, hogy minél pontosabban meghatározzák a betegség kiterjedését, így a kezelést végző szakmák szakemberei közösen a beteg számára legalkalmasabb terápiás irányt határozhatják meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában