Élő kövekkel épült újjá

2023.02.06. 07:00

Átadták és megáldották a Munkás Szent József-templomot

Az itt élők kivételesen szerencsések, hogy ilyen természeti szépségben élhetnek, olyan éghajlati körülmények között, amelyek akár el is kényelmesíthetnék őket, hiszen, különösen a nyári időszakban, az önfeledt örömök otthona a hely. De a révfülöpiek összetartanak, együtt tesznek azért, hogy előre jussanak és őrizzék, átadják értékeiket.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Nagy Lajos

 

Erről beszélt a Munkás Szent József-templom felújításának átadása és megáldása alkalmából rendezett ünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. 

– Sok esetben azonban egy nehezebb életkörülmények között levő közösség jóval életképesebb, mint egy másik, amely könnyebb helyzetben van. Hiszen a közösség tagjai tudják, hogy csak együtt tudnak fennmaradani, előre jutni és felnevelni az őket követő nemzedékeket. Így van ez itt, Révfülöpön is, hiszen a Jóisten jó kedvében teremtette ezt a tájat. Révfülöp időről időre átmossa a saját őshonos népeségét az idelátogató nyaralókkal, és ebből adódóan ki van téve mindig a veszélynek, hogy felhígul, elveszíti hagyományait. Ezek a közösségi terek, mint ez a templom, azonban lehetőséget adnak arra, hogy az itt élők összejöjjenek, hagyományaikat erősítsék, újraszőjék a közösségi köteléket. Akik nem révfülöpiek, megtanuljanak azokká válni, akik idevalósiak, meg tudják őrizni és át tudják adni azt. Jó példa volt erre a mai rendezvény előtt a gyerekeknek szervezett foglalkozás, hiszen a templom nemcsak a hitélet, hanem a közösségi élet helyszíne is lehet, és talán ez az új hívek gyarapodását is segíti – mondta a miniszter. 

Kondor Géza polgármester leszögezte, hogy a mai napra nagyon büszkék lehetnek a révfülöpiek. 

– Gyermekkoromban még a régi épületben ismerkedtünk a Bibliával, tudom, hogy mekkora átalakuláson esett át a templom azóta. Modern, csodálatos, vörös kőből készült templom épült itt Török Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas tervező keze nyomán a hetvenes évek végén. Az idő azonban már fogást talált rajta, ideje volt az előző stílusjegyeket őrző felújításnak – mondta a polgármester, és megköszönte a pályázati támogatást megszerző korábbi plébános, Csizmadia Sándor segítségét, továbbá kívánta, hogy a jelenlegi plébános, Szakács Péter atya megőrizze mai lendületét. 

Szakács Péter arról beszélt, hogy az egyház és a templom kövekből, de élő kövekből is épül. – Emlékezzünk arra, hogy sokan mennyi mindent tettek azért a templomért. Folytassuk a munkát, hogy itt találkozhassunk Istennel, egymással, és a békét, szeretetet megélhessük – mondta az atya. Beszélt arról, hogy több mint tízmillió forintos pályázati támogatásból az alsó üvegfelületet korszerűbbre cserélték, a hangosítást pedig önerőből oldották meg. A templom üvegfala kinyitható az udvar felé, ez sokat javít majd a nyári időszakban tartott szentmisék komfortján. Az ablakok egy része pedig már nyitható lesz a szellőzés érdekében. A tervek szerint a jövőben az emeleti üvegfelületeket is korszerűsítik, és az alagsori helyiségeket közösségi célokra használhatóvá teszik. 

Korzenszky Richárd atya, emeritus perjel, a nagyközség díszpolgára emlékezett helyi kötődésére és azokra az évekre, amikor épült a templom. – 1955 nyarán egy alkalommal az itteni strandon kieveztem édesapámmal a nyílt vízre, ahonnan láttuk Tihanyt. Megkérdezte apám, hogy jól meggondoltam-e a tervemet. A következő napon kezdtem Pannonhalmán a szerzetesi életemet. Nem gondoltam, hogy visszakerülök erre a helyre. 1958-tól ismertem az itteni templomot és Bauer Ferenc plébánost, akire felnéztem. Akkor ezen a helyen egy villából kialakított szükségkápolna állt. 1964-ben pappá szenteltek, 1994-ben Tihanyba kerültem, és akkortól harminc éven át minden nyáron gyakran miséztem ebben a templomban. Sok ismerőst szereztem itt. Bauer Ferenc szívvel és lélekkel hozta létre a templomot sok segítséggel – emlékezett az atya, aki maga is részt vett az építési munkában. Múltidézéséhez régi, az építkezés menetét őrző fényképeket is vetített. Megáldva a templomot köszönetet mondott mindazoknak, akik megálmodták és felépítették a azt. Kérte Istent, hogy áldja meg a lelkipásztorokat, akik korábban szolgálták és ma szolgálják Krisztus szent ügyét a helyen. Legyen áldása mindazokon, akiknek szívügyük, hogy megszépüljön a templom, békesség legyen az oda érkezőkön, áldás a távozókon. Újuljon meg a közösség, hogy hittel áldhassa nevét.  

Fotó: Nagy Lajos

Török Péter alpolgármester szintén emlékeket idézett, hiszen gyermekkorától ministrált a templomban. Mint mondta, 1978 és 1981 között, amikor a templom épült, akkor készült a nagyközség általános iskolája is, amelyet megcsodálni az ország minden részéből érkeztek látogatók. – A templomhoz mindig tartoznak hívek, sokan vagyunk, akik régóta itt élőkként és nyaralókként egyaránt itt voltunk az építésén és mindig tettünk valamit érte. Utóbbiak számára nyáron igazi lelki felüdülés volt itt egy mise. Úgy éreztük, hogy a templom fiatalos, és megjelenésével megfiatalítja a helyet és az életünket. Jó szívvel gondolunk ma is arra, hogy voltak itt színdarabok, koncertek, a hely habitusához illeszkedtünk magunk is – mondta Török Péter. 

Az ünnepségen közreműködött Müller Ilona zongoraművész, a program előtt a gyerekeket gyertyaöntés várta a gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva, majd szeretetvendégség zárta az eseményt.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában