Pályaválasztás

2023.02.15. 17:30

Az egészségügyi pályákat népszerűsítették a Csolnoky Ferenc Kórházban

Pályaorientációs programot szerveztek általános és középiskolás diákoknak a Csolnoky Ferenc Kórházban szerdán.

Marton Attila

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A rendezvényt a járvány miatt több év kihagyás után tarthatták meg ismét az intézményben. Egy múlt heti és a szerdai programon összesen közel 300, pályaválasztás előtt álló Veszprém vármegyei felső tagozatos általános és középiskolás diák vehetett részt, a veszprémi tanulók mellett többek között Herendről, Ajkáról és Várpalotáról is érkeztek diákok. Töreki-Vörös Ibolya, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója megnyitójában arról beszélt, a rendezvény lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy megismerkedjenek a kórház működésével, a betegellátással és az intézményben használt korszerű eszközökkel. A főigazgató reményét fejezte ki, hogy a fiatalok kedvet kapnak ahhoz, hogy továbbtanuláskor az egészségügyi szakmák valamelyikét válasszák. 

– A pályaorientációs nap programjának összeállításakor arra törekedtünk, hogy a hozzánk érkező fiatalok a kórházban folyó szakmai munka minél több területére betekintést kapjanak – mondta érdeklődésünkre Horváth Ferenc Károlyné ápolási igazgató. 

A diákok először rövid előadásokon hallhattak az intézmény történetéről, valamint az egészségügyi szakképzések fajtáiról, amelyek 23 szakirányon és tizenegy szakmaterületen kínálnak továbbtanulási lehetőséget a fiataloknak. Az ismertetők után négy csoportban összesen nyolc állomáshelyen ismerkedhettek meg az egészségügyi szakmákkal. Az első csoport a sürgősségi osztály munkájába pillanthatott bele és újraélesztési bemutatót láthatott, a második csoport tagjai az intenzív osztályon folyó munkával találkoztak és a tavaly átadott Skill laborban – ahol szimulációs oktatást segítő eszközpark működik – korszerű, a betegellátásban használt eszközöket ismerhettek meg és próbálhattak ki. A diákok harmadik csapatának a koraszülött-ellátást mutatták be, és a szülészeti osztályon egy szimulációs terhességi ultrahangot tekinthettek meg. A negyedik csapat az intézmény sugárterápiás egységén járt, valamint a patológián mikroszkóppal szövettani mintákat vizsgálhattak meg. Az előadásokban elhangzott, a Csolnoky Ferenc Kórház három telephelyen 1130 betegággyal működik, és a vármegye duális képzőhelye. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában