Összefoglaló

2023.02.07. 11:00

Épületek rongálódtak meg, fák dőltek ki, golyónyomok a temetőben és országos döntőbe úsztak az ajkaiak – Híreink a vármegyéből

Forrás: Katasztrófavédelem

A közösségépítés helyszíne is a megújult templom

A Révfülöpön élők kivételesen szerencsések, természeti szépségben élhetnek, olyan éghajlati körülmények között, amelyek akár el is kényelmesíthetnék őket, hiszen, különösen a nyári időszakban, az önfeledt örömök otthona a hely. De a révfülöpiek összetartanak, együtt tesznek azért, hogy előre jussanak és őrizzék, átadják értékeiket. Erről beszélt a Munkás Szent József-templom felújításának átadása és megáldása alkalmából rendezett ünnepségen Navracsics Tibor miniszter – olvasható a Napló tudósításában.

Épületek rongálódtak meg, fák dőltek ki

Sok munkát adott a tűzoltóknak hétvégi szélvihar Veszprém vármegyében is, van, ahol azóta tart a helyreállítás. Mintegy kétszáz bejelentés érkezett a tűzoltóságra pénteken 18 órától vasárnap estig a tomboló szél miatt – közölte Márta Attila. A katasztrófavédelmi szóvivő hozzátette, senki nem sérült meg a történtek miatt. A károk elhárításán a vármegye csaknem összes szolgálatban lévő tűzoltója dolgozott, így a hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes egyesületek tagjai is. Az esetek zöme fakidőlés, mert az óránként 70 kilométeres, illetve több helyen ennél is erősebb északi, északnyugati szélben az úttestre, vasúti sínekre dőltek a fák, illetve leszakadtak a faágak. Sok bejelentés érkezett arról is, hogy házak tetejét bontotta meg a szél, illetve cserepeket sodort le onnan, és több esetben sajnos járművekre is rádőltek a fák, az autók összetörtek. Vilonyánál egy lengyel rendszámú autó pótkocsiját borította fel a szél, a műszaki mentést daruk segítségével végezték a balatonfűzfői tűzoltók – számolt be róla a veol.hu.

Festményre illő színeket kevert ki a szél a Balatonon

Lenyűgöző látványban volt része annak, aki rápillantott a Balatonra a csopaki domboldalról a napokban. Azt lehetett látni ugyanis, hogy a tó a hatalmas szélben többféle színben pompázik: a part közelében csodás türkiz, beljebb pedig sötétszürke arcát mutatta. A helyiek elmondása szerint ez abból adódik, hogy a viharos szél a parttól távolabb sokkal jobban fel tudja keverni a vizet, mint a part közelében, ahol nyugodtabb a tó, ebből adódott a különbség. A ragyogó balatoni színkavalkád és az egymás mellett húzódó, gondozott szőlőültetvények különleges látvánnyal ajándékozták meg a kirándulókat – írta meg a Napló.

Öt ingatlanból négy családi ház

Országosan az egy évvel korábbinál 7,7 százalékkal több, 13,6 ezer új lakás épült hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal Fókuszban a megyék 2022. 1–3. negyedév című kiadványa szerint. Veszprém vármegyében az országos átlagot meghaladó 12 százalékkal nőtt az épített lakások száma az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor tízezer lakosra országos átlagban 14 új építésű lakás jutott a fenti időszakban, míg Veszprém vármegyében ez az adat 10,2. A vármegyében összesen 346 lakást vettek használatba, 22 százalékát Veszprémben. A vármegyei szintű növekedéshez a Veszprémben és a községekben regisztrált élénkülés járult hozzá, a többi városban mérséklődött az építési kedv. Építési forma szerint az új építmények elsöprő többsége, 83 százaléka családi ház volt, a lakások 12 százalékát többszintes, többlakásos épületben adták át, míg a fennmaradó részen fele-fele arányban osztoznak a lakóparki épületek és a sorházak – ez is szerepel a veol.hu-n megjelent adatok közt.

Gyertyaszentelés és Balázs-áldás

Összevont liturgiára várták a híveket Boldogasszony ünnepén Káptalantótiban, Czár Péter plébános tartott szentmisét. A gyertyáké volt a főszerep. Az ilyen mise nem szokatlan a környéken, különösen, ha torlódnak a jeles napok, hiszen a plébános több faluban is szolgál, és most volt gyertyaszentelő Boldogasszony, valamint Szent Balázs napja. Az előbbi ünnepen arra emlékezik a katolikus egyház, hogy Szűz Mária negyven nappal gyermeke születése után bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. A megváltó ekkor találkozott először az emberekkel, akikért megtestesült, köztük Simeonnal, aki a nemzeteket megvilágító világosságnak nevezte Jézust – áll a Napló tudósításában.

Ismeretlen ismerősöknél

A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának idei első előadásán a Migráció Kutató Intézet munkatársai beszéltek Közép-Ázsiáról. Közép-Ázsia köztársaságai az úgynevezett „sztanok”, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, és a régióhoz tartozik még Türkmenisztán és Tádzsikisztán. A férfiak jellemzően Oroszországba járnak dolgozni, s a hazaküldött pénzből tartják el a családot. A ritkán lakott Kazahsztán a régió vezető hatalma a legmagasabb GDP-vel és a legtöbb csapadékkal – erről is olvashatnak az érdeklődők a veol.hu cikkében.

Golyónyomok a temetőben

Nincs ok az aggodalomra, nem frissek, hanem immár történelmi mementó mindez, a veszprémi Alsóvárosi temetőben lévő sírokon több mint 66 esztendővel ezelőtt esett sebek, amikor is minden jel szerint a szovjet inváziós erők harcoltak egymással. Aki már több alkalommal járt az Alsóvárosi temetőben, biztosan észrevette a Mártírok útja melletti tuják tövénél pihenő síremlékeken annak nyomát, hogy fegyveresek harcolhattak valamikor a környéken. Felmerülhet a második világégés a nyomok kapcsán, ám ismereteink szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc idejére datálhatóak a sérülések. Az, hogy mi történhetett 1956 forró őszén, arra a Sétál a család Veszprémben – Városismereti sétakönyv adhat leginkább választ – írta meg a Napló.

Egymilliós ösztöndíj

Egyszeri százezerről havi százezer forintra nő a Gólya ösztöndíj összege a győri Széchenyi István Egyetemen a következő tanévben. A jelentős támogatást tíz hónapra nyerhetik el azok a tehetséges első éves hallgatók, akik hazánk kedvezményezettnek minősülő járásainak valamelyikéből – köztük Veszprém vármegyéből a devecseriből, a pápaiból és a sümegiből – érkeznek az intézménybe tanulni – olvasható a veol.hu-n.

Senki sem talált a kapuba

Nem született gól a Practical VLS Veszprém vasárnapi edzőmérkőzésén, az NB III-as labdarúgócsapat egy „osztálytársa” vendége volt. Egy héttel a labdarúgó NB III tavaszi rajtja előtt a szintén a harmadik vonal nyugati csoportjában szereplő Mol Fehérvár FC II. vendége volt a Practical VLS Veszprém. A bakonyiak a tabella második helyéről várják a bajnokság 2023-as folytatását, a Fejér vármegyeiek a 11. pozícióban telelnek. A vasárnapi gyakorlómérkőzést nagy hidegben, műfüves játéktéren játszották, a jó iram ellenére találat nem született. A veszprémiek február 12-én, vasárnap a Kaposvári Rákóczi FC vendégeiként kezdik a 2022-2023-as idény második félévét – számolt be róla a veol.hu.

Országos döntőbe úsztak az ajkaiak

Nyolc fiatal sportoló jutott be a márciusi fináléba. Az ajkai Rája ’94 Úszóklub nyolc sportolója jutott tovább az országos döntőbe a Veszprémben rendezett úszó-diákolimpia közép-dunántúli regionális elődöntőjéből. A versenyen Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegye diákjai vettek részt. Az ajkaiak közül továbbjutott Korbély Lotti, aki 50 méter pillangón és 100 méter hátúszásban a második helyen végzett, Falusi Zalán pedig megnyerte az 50 méter pillangóúszást. Tálosi Márton és Rauch Rebeka ugyanebben a számban második lett, Bartha Csenge 100 méter mellúszásban, Gál Anna 100 méter háton, Nagy Benedek 50 méter háton, Szabó Alexa 50 méter pillangón harmadik helyet szerzett – írta meg a Napló.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában