Minden lakásba eljuttatnak

2023.02.24. 13:00

Fontos alsóörsi információk hat oldalon

Már fél évtizedes hagyomány, hogy a hat oldalas Praktikum Tár című kis kiadványban foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat Alsóörs vezetői, amit elpostázunk a helyi lakosoknak, illetve valamennyi ingatlantulajdonosnak, közölte Hebling Zsolt polgármester.

Kovács Erika

Hebling Zsolt polgármester a kiadvánnyal. Gyorsan és áttekinthetően mindent meg lehet tudni belőle

Forrás: Önkormányzat

Azt mondta, a közkedvelt települési kisokost minden lakásba és üdülőbe eljuttatnak év elején. Egész esztendőben a leglátogatottabb helyeken is hozzá lehet jutni, így például az üzletekben, az intézményekben, a tourinform irodában. A kiadvány érthető formában tartalmazza az egymás mellett élés szabályait, illetve a közművekkel, azok meghibásodásával, a közterületek használatával, a környezetvédelemmel, így például a zajvédelemmel az égetési szabályozással, a hulladékszállítással kapcsolatos aktuális információkat. Továbbá a legfontosabb tudnivalókat is magában foglalja, egyebek mellett az orvosi ellátás, a rendőrség, a kormányablak, az építési ügyek, a szociális szolgálat és az önkormányzati intézmények elérhetőségeit. 

A kiadványt négyezer példányban adták ki, készítői, élén a polgármesterrel évről évre várják az észrevételeket, hogy még mire van igény. Ezekkel az információkkal aztán a későbbiekben bővítik a kiadványt. 

Forrás: Önkormányzat

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában