Ifjúsági Kerekasztal

2023.02.01. 07:00

Kibővíthetik a veszprémi Fiatalok napja rendezvényt

A fiataloknak szóló programokról is szó esett az Ifjúsági Kerekasztal keddi ülésén.

Marton Attila

Számos téma felvetődött az Ifjúsági Kerekasztal ülésén

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A kerekasztal évente kétszer ülésezik, a tanácskozások célja, hogy a várost a fiatalok számára még vonzóbbá tegyük – mondta el Hegedűs Barbara alpolgármester (Fidesz–KDNP), az Ifjúsági Kerekasztal elnöke. Hozzátette, a kerekasztal tagjainak beszámoltak a folyamatban lévő Hangadó elnevezésű projektről: az Erasmus-pályázatból finanszírozott programban a város ifjúsági koncepciójának megújításán dolgoznak. Az alpolgármester megjegyezte, a koncepció várhatóan év végére készül el. 

Hegedűs Barbara 
Fotós: Pesthy Márton/Napló

Az ülés másik fő témája a Fiatalok napja elnevezésű rendezvény tervezése volt, amelyet a korábbi évekhez képest kibővítve, a fiatalok még aktívabb bevonásával tartanának meg. Emellett további, a fiataloknak szóló programok ötleteit is megvitatták a résztvevők. A kerekasztal munkájában veszprémi fiatalok, az ifjúsággal foglalkozó szervezetek és egyesületek is részt vesznek. A keddi ülésen a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat tagjai, sportegyesületi elnökök és egyénileg részt vevő fiatalok is jelen voltak. 

Az ülésen a kerekasztal alelnökének választották Kovács Örsöt, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum tanulóját, aki ősz óta a város ifjúsági tanácsadója. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában