Megbecsülik az időseket

2023.02.08. 15:37

Megemelt és dupla nyugdíj érkezik februárban

Februárban a 13. havi folyósítás mellett már a 15 százalékkal megemelt nyugdíjak érkeznek, mert a kormány számára fontos az idősek megbecsülése – hangzott el Kovács Zoltán országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján.

Haraszti Gábor

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

A Fidesz pápai irodájában tartott sajtóeseményen a képviselő emlékeztetett, 2009-ben a baloldali kormányok a 13. havi nyugdíjat megszüntették, ezzel abban az évben 100 milliárdot, 2010-ben 280 milliárdot vettek el az idősektől. – A kormánynak fontos az idősek megbecsülése, hiszen egy életet végigdolgoztak, ezért is építettük vissza a 13. havi nyugdíjat, ami februárban a megemelt, 13. havi juttatással együtt érkezik – emelte ki Kovács Zoltán. – A nehéz gazdasági helyzet ellenére is meg kívánjuk őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét, 2010 óta ezt mindig megtettük, az átlagnyugdíj ekkor 97 ezer forint volt, most jóval több, mint 200 ezer forint, az átlagos éves nyugdíjemelés pedig meghaladja a 350 ezer forintot.

Kovács Zoltán hozzátette, a magyar nyugdíjrendszer három lábon áll, a nyugdíj mellett van nyugdíjkorrekció is, amennyiben az infláció meghaladja a tervezettet, azt év végén visszamenőleg kapják meg a nyugdíjasok. Ezen kívül, amennyiben jól telejesít a gazdaság és 3,5 százalék felett van a GDP-növekedés, nyugdíjprémiumot is fizet a kormány, erre idáig ötször volt példa, ugyanakkor 2010 előtt egyetlen egy ilyen alkalom sem volt. – Az ársapkák és a rezsicsökkentés mellett ez is segíti a nyugdíjasok megélhetését – emelte ki a képviselő, aki hozzátette, amit a baloldali kormányok elvettek, azt a polgári kormány visszaadja.

 

Címkék#nyugdíj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában