Házasság hete

2023.02.27. 16:00

Őszintén a házasságról, örömről és bánatról

A házasság hete alkalmából Szeretetbe kapaszkodva címmel interaktív beszélgetést rendeztek a közelmúltban a várpalotai Forrás Evangélikus Keresztyén Óvodában, ahol Lassu Tamás és Lassu Tamásné Zsuzsanna mesélt házasságáról. Örömeikről és nehézségeikről, valamint a problémák megoldásairól.

Szabó Péter Dániel

Lassu Tamásné és Lassu Tamás a Forrás óvodában tartott előadáson

Fotó: Szabó Péter Dániel

Az est házigazdája Zsednai Józsefné evangélikus lelkész volt, aki elmondta: a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, és segítséget nyújtson a közös életre készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Idén a városban közismert, nagy megbecsültségnek örvendő házaspár fogadta el a szervezők meghívását s vallottak őszintén arról, miként élték és élik meg a nehézségeket, hogyan tudtak túllendülni a problémákon. A válasz röviden: együtt a szomorúságban és az örömökben. A házaspár mindkét tagja aktív gyülekezeti tag. Zsuzsanna az evangélikus, Tamás pedig a katolikus felekezet tagja. 

– Követendő példák ők mindannyiunk számára. Zsuzsa 32 éven át vezette evangélikus óvodánkat, nem is akárhogyan, hiszen országos szinten is elismert az itt folyó szakmai munka. Tamás pedig sportvezetőként és vállalkozóként egyaránt sokat tett le az asztalra, szeretik és elismerik Várpalotán. – Négy gyermeket neveltek fel Zsuzsával, most pedig már a hatodik unokájukat várják. Életútjuk és házasságuk is minta lehet mindenkinek – méltatta a vendégeket Heizer Ágnes, az estnek helyet adó Forrás óvoda vezetője.   

Elhangzott, komoly probléma, hogy a mai fiatalok hamar feladják a kapcsolatukat. Az előadás nekik is szólt, hogy miképp tudnak túljutni a kisebb-nagyobb konfliktusokon, miként terelhetik a megfelelő irányba közös életüket. Ebben sokat segíthet a hit. Hinni Istenben és egymásban. 

Hazánkban már tizenhat esztendeje rendezik meg minden évben a Házasság hetét a keresztény egyházak és a civil szervezetek széles körű összefogásával, Várpalotán is hosszú évek óta tartanak programokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában