2023.03.15. 17:38
'48. március, a szabadság fénye
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat és Nemesvámos Község Önkormányzata közösen emlékezett szerdán az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójára Nemesvámoson.

Forrás: Veszprém Vármegyei Önkormányzat
Polgárdy Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke azzal kezdte ünnepi beszédét, hogy 1848. március 15-e új, korábban nem ismert fényt hozott az életünkbe. – A szabadság fényét. A társadalmi felemelkedés reményét, a nyugatos polgárosodásét – hangsúlyozta. – Ez a fény ma is ugyanazt közvetíti, mint akkor. Azt mutatja, merre kell haladnunk, mire kell törekednünk, és azt is, miben érdemes egyetértenünk. Modern politikai nemzetünk is ebből az egyetértésből született.

Forrás: Veszprém Vármegyei Önkormányzat
Polgárdy Imre elmondta azt is, hogy 1848. március 15-e megmutatta, hogy politikai nemzetünk lelkében egyszerre van meg Kossuth elszántsága, Széchenyi felelősségérzete, Deák bölcsessége és Petőfi szabadságszeretete. – Ahogy 1848-ban, úgy ma is tovább kell építeni a nemzetet – mondta az elnök. – Együtt kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk. Ne csak saját magunkra gondoljunk, hanem a közre is.

Forrás: Veszprém Vármegyei Önkormányzat
– Petőfi Sándor, Jókai Mór, Pilvax Kávéház, Kossuth Lajos, Széchenyi István, 12 pont, Nemzeti dal. Személyek, szimbólumok, jelképek. Miért fontos mindez és mi az üzenete? – tette fel a kérdést az ünneplőknek Sövényház Balázs, Nemesvámos polgármestere. Szerinte az egyik az összefogás, az együttműködés. 1848 tavaszán a viták ellenére összefogott magyar a magyarral, és egy nemes cél érdekében megküzdöttek a szabadságért, a magyar függetlenségért. Másrészt, a szabadásgot és a függetlenséget meg kell őriznünk. – A dolguk az, hogy ezt megóvjuk és továbbadjuk – hangsúlyozta a településvezető.

Forrás: Veszprém Vármegyei Önkormányzat
A megemlékezésen a nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói adtak műsort, ugyanakkor versösszeállítással közreműködött Felföldi Gábor és Káplán György koncerténekes is. Az emlékezés virágainak elhelyezése után a nemesvámosi temetőbe sétáltak az ünneplők és megkoszorúzták a 48-as vámosi honvédok sírját. Az eseményen Molnár Csaba református lelkész osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.