Pro Urbe

2023.03.16. 20:00

A veszprémi közösség elismerése – Példás életutak

Kovács Kristóf vegyészmérnök, Szabó Éva gyermekgyógyász és Szokolai László úszóedző kapta idén a közgyűlés által odaítélt Pro Urbe érdemérmet.

Marton Attila

Szokolai László, Porga Gyula, Szabó Éva és Kovács Kristóf Fotó: Pesthy Márton

 

Az elismeréseket Porga Gyula polgármester adta át a városházán tartott ünnepségen csütörtökön. A városvezető köszöntőjében arról beszélt, a veszprémi közösség a város ezeréves múltjában mindig képes volt megújulni. Sikeres jelene – az Európa Kulturális Fővárosa vagy a Zene városa cím – a közösség közös eredménye, amely mögött egyéni teljesítmények állnak. Hozzátette, a Pro Urbe érdeméremmel olyan kiemelkedő életműveket díjaznak, amelyek példaként állíthatók a közösség elé. Megjegyezte, ha a jövőben is a díjazottakhoz hasonló eredményes életutakat állíthatnak példaként, akkor a város elérheti célját, hogy 2030-ra Európa húsz legélhetőbb városa közé kerüljön a maga kategóriájában. 

A mérnökképzésben, valamint a tudományos területen végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át a díjat Kovács Kristóf. A méltatásban elhangzott, okleveles vegyészmérnökként diplomázott 1972-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, és nyugdíjazásáig a Pannon Egyetemnek – és annak jogelődjeinek – volt alkalmazottja. 1969-ben szervezője volt az első Veszprémi Egyetemi Napoknak. 1974-ben egyetemi doktori, 1994-ben a kémiai tudomány kandidátusa címet szerzett, többször dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is, majd 1995-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 2006-tól tanszékvezetőként, majd 13 éven át intézetigazgatóként vezette az Anyagmérnöki Intézetet. Nyugdíjba vonulása után máig aktív szerepet vállal az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén. Nemzetközileg is elismert szakértője a képalkotó eljárásoknak (mikroszkópia, elektronmikroszkópia, komputer tomográfia, számítógépes képfeldolgozás). Kutatásai középpontjában a műszaki kerámiák szerkezete és tulajdonságai közötti kapcsolatok feltárása, üvegipari és elektronikai hulladékok hasznosítása, alternatív energiaforrások funkcionális anyagrendszereinek fejlesztése áll. 

Az egészségügyi szolgáltatások területén végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként részesült a díjban Szabó Éva. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát szerzett, majd a Veszprém megyei kórházban kezdett el dolgozni. Kezdeményezésére jött létre 30 évvel ezelőtt a Gyermek Intenzív Egység és 25 éve a Perinatális Intenzív Centrum annak érdekében, hogy a legsúlyosabb betegségekben szenvedő gyermekek is esélyt kapjanak a megyén belüli gyógyulásra. Évtizedekig osztályvezető főorvosa volt a Gyermekgyógyászati Centrumnak, kuratóriumi elnöke a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványnak. Évente több száz megyei, városi koraszülött, újszülött és gyermek életét mentette meg csapatával. A Gyermekgyógyászati Centrum vezetését több évtized után 2021-ben átadta, de a háttérből a mai napig is óvó és féltő szeretettel igyekszik támogatni utódját és a Csolnoky Ferenc Kórházban dolgozó kollégáit, hangzott el a méltatásban. 

Fotós: Pesthy Marton

A magyar úszósport eredményeihez hozzájáruló, kimagasló utánpótlás-nevelői és edzői pályafutása elismeréseként vehette át a kitüntetést Szokolai László. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán szerzett testnevelés–földrajz szakos tanári diplomát, majd Százhalombattán a Városi Sportiskolában kezdett dolgozni. 2003-ban alapította meg a Fűzfői Balaton Úszó Klubot, amelyben vezetőedzőként, ügyvezetőként tevékenykedett. 2005-ben székhelyüket Veszprémbe helyezték, és megalapították a Balaton Úszó Klubot. 2017-től a Balatonfüredi Úszó Egylet szakedzője. 2008-ig szervezője volt a Balaton Sprint Nemzetközi Úszóversenynek. Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, junior világbajnok Rasovszky Kristóf edzője, és részt vett Kiss Judit olimpikon szakmai felkészítésében. Szokolai László a versenyzők mellett az óvodai, iskolai és az egyetemi úszás szakmai irányítását végezte évekig. 

A díjátadón közreműködött G. Czika Magdolna (fagott), Tóth-Hraska Anna (fuvola) és Nagy Tamás (klarinét) triója. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában