2023.03.21. 16:00
Az ugrálókötelet pórázra cserélték a Pannon Egyetem tanulói
Mi lenne, ha a hallgatók a tesiórát az állatmenhelyen töltenék el, kutyasétáltatással, cica simogatással?- pattant ki az ötlet a Pannon Egyetem testnevelő tanárának, Osváth Erzsébetnek a fejéből. Az elképzelését hamar támogatta a Pannon Egyetem Testnevelési és Sportintézet vezetősége, így ma már az egyetem diákjai a menhelynek segítve is teljesíthetik a kötelező testnevelés óráikat.
Az ismerkedés első fázisában. Fotó: Osváth Erzsébet
Az egyetem hallgatói közel 50 sportág közül választhatnak, mivel szeretnék teljesíteni a kötelezően előírt négy féléves testnevelést. Pár hete újabb lehetőséggel bővült a már eddig is széles paletta, ami az országban is egyedülállónak számít. A Pannon egyetem hallgatói heti egyszer közösen kerékpárra pattanva tekernek ki az Állatvédő Egyesület Veszprém menhelyéhez, ahol egy órára elfeledtetik a jobb sorsot érdemlő négylábúakkal a kennel fogságát.
-Próbáltuk úgy megszervezni az egészet a veszprémi Állatvédő Egyesülettel, hogy jelenlétünk segítség legyen a menhelyen lévő önkéntes gondozóknak- kezdte a beszélgetést Osváth Erzsébet.

A fiatal testnevelő tanár kiemelte, hogy nagy az érdeklődés a lehetőség iránt, és reméli, hogy ez akár egyfajta hagyománnyá válik a Pannonon.
-Amikor elindulunk az egyetemről, több kisebb klikkekben vannak a hallgatók, az ott töltött közös idő eredményeként pedig egy nagy csapatként érkeznek vissza a kiinduló pontra. Nem csak az állatoknak, vagy a menhelynek segítünk ezzel, hanem egymásnak is- nyilatkozta lapunknak az ötletgazda.

A menhelyen jelenleg a tanulók kutya sétáltatás mellett macskákat is simogathatnak.