Pályázati pénzből, önerő nélkül

2023.03.23. 17:30

Bővítik a nemesvámosi bölcsődét

Pályázatot nyertek, így a három éve átadott nemesvámosi bölcsődét további 14 férőhellyel és tornaszobával bővítik.

Juhász-Léhi István

14 férőhellyel lesz gazdagabb a nemesvámosi bölcsőde

Fotó: Képviselői Iroda/Kovács Bálint

Ovádi Péter országgyűlési képviselő, kormánybiztos az ennek apropóján tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Nemesvámoson arról is beszélt, hogy a település évről évre gyarapodik, és olyan édes gondokkal kell megküzdeniük a polgármesterrel, miszerint a helyi intézményeket miként lehetne bővíteni, hiszen komoly igény van rá. A szülők szeretik a bölcsődét és az óvodát, nem véletlenül, ugyanis az ellátás magas színvonalú. Megjegyezte, Magyarország családpolitikája egyedülálló Európában, aminek fontos eleme a bölcsődék fejlesztése. A 2010-es 350 hasonló intézményhez képest mára ez a szám több mint 1000. Országosan egyébként a települések harmada rendelkezik bölcsődei elláttással. A férőhelyek ezzel párhuzamosan 55 ezer főre nőttek. 

Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere elmondta, a beruházás 175 millió forintba kerül, amely  uniós és nemzeti támogatásból áll, a településnek önerőt nem kell biztosítania. Elhangzott, az óvoda 120 százalékon működik, míg a bölcsőde is teljes "házzal" megy, sajnos nem tudnak senkit felvenni. Mindennek a háttere az is, hogy az elmúlt években 100 telek lett Nemesvámoson kimérve, ahol 30 ház épült. Ha idén ősszel még nem is, de a település vezetése azon dolgozik, hogy minél hamarabb elkészülhessen a projekt, aminek végén egy 43 négyzetméteres csoportszobával, 14 férőhellyel lesz gazdagabb a bölcsőde. Sőt, egy 40 négyzetméteres sportszoba is épül a kicsiknek. A bővítmény energiaigényeit a tervek szerint hőszivattyú segíti majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában