Több tízezer órányi adást digitalizáltak

2023.03.23. 08:00

Közkinccsé tették a televíziós műsoraik sokaságát

Digitalizálta és online elérhetővé tette közel négy évtizedes archívumának egy részét a Veszprém Televízió.

Marton Attila

Balogh István, Mike Friderika, Porga Gyula és Herendi Gábor Fotó: Pesthy Márton

Az erre a célra létrehozott honlapon jelenleg már több mint 1500 feldolgozott hír, riport, tudósítás szerepel a televízió történetének első időszakából, és az elérhető anyagok száma a jövőben tovább bővül. A weboldal regisztráció után szabadon hozzáférhető. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) elmondta, a városhoz való kötődést erősíti a múlt megismerése. Hozzátette, a létrehozott felület révén az archív anyagok – köztük Veszprém fontos eseményeiről szóló beszámolók – a világ bármely pontjáról elérhetők, és a felvételek a nosztalgiázás mellett a tudományos kutatásokhoz is hasznosak lehetnek. Herendi Gábor, a Veszprém Televízió Kft. ügyvezető-főszerkesztője elmondta, a Veszprém Városi Televízió 1986-ban kezdte meg működését. Az azóta eltelt közel 37 esztendőben a televízió archívuma hatalmas méretűre, több tízezer órányira nőtt, azonban műszaki sokszínűsége miatt a tartalmak kezelése, keresése nehézkessé vált. Balogh István, a projekt és a Veszprém Televízió Kft. műszaki vezetője elmondta, a Veszprém legújabb-kori helytörténetének mozgóképes digitalizációja elnevezésű program három fázisból állt. Elsőként használaton kívüli raktárhelyiségekből alakítottak ki munkaállomást, ahol a napi munkától függetlenül függetlenül lehetővé vált a VHS kazetták digitalizálása. Ezután kezdődött meg az analóg (VHS) szalagok digitalizálása, majd a harmadik szakaszban dolgozták fel az archív anyagokat – papíralapú dokumentumokból nyerték ki a műsorok legfontosabb információit –, és töltötték fel az online felületre. Az első szakaszt a televízió munkatársai végezték, míg a második és harmadik etapban már részt vettek veszprémi diákok – Takács Dorka, Szabó Bendegúz, Csendes Zsófia, Fehér Gréta –, akik megtanulták a feldolgozás folyamatát, és mentorálás mellett szabadidejükben végezték ezt a tevékenységet, tette hozzá a műszaki vezető. Balogh István kérdésünkre elmondta, a digitalizálást szinte teljesen elvégezték, míg az archiválással a kilencvenes évek elejéig jutottak el, de a tartalom folyamatosan bővül. Elhangzott, kezdetben kéthetente volt adás, a napi adások az 1990-es közepétől indultak, a televízió 2009-ben állt át az analógról a digitális működésre. Az archiválás a napi munkát is segíti, ugyanis gyakran használnak fel akár évtizedekkel korábbi felvételeket a műsorkészítéshez. 

A digitalizálást a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa közel 22 millió forint vissza nem térítendő támogatásával végezték el. Mike Friderika, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. programfejlesztési igazgatója kiemelte, az EKF keretében igyekeznek minél több helytörténeti kezdeményezést támogatni, ebbe a sorba illik a televízió felvételeinek digitalizálása is, amelyekből kiderül, hogyan érintették a várost a világ és az ország eseményei.

Az archívum a https://archivum.veszpremtv.hu/ honlapon érhető el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában