Történelemverseny

2023.03.28. 20:45

Kristóf jól vette az akadályt

A Batsányi János Gimnázium több tanítványa indult el a Kosáry Domokos történelemversenyen az idei tanévben a 9., 10. és 11. évfolyam kategóriáiban. Közülük Makkai Kristóf 9. A osztályos tanuló a döntőbe is bejutott.

Tóth B. Zsuzsa

Ehhez először egy központi feladatsort kellett megírnia Kristófnak még novemberben a gimnáziumban, majd a regionális forduló központi feladatlapját Győrben kellett a lehető legjobban megoldania. 163 tanuló jutott a 9. évfolyamon a regionális fordulóba, ahonnan csak 88 százalékos teljesítménnyel juthattak tanulók – 21 fő – a döntőbe. Ehhez az ókorral és a középkorral kapcsolatos tanulmányokhoz kötődő kompetenciaalapú feladatsort kellett megoldani, valamint egy, a Nemzeti Múzeumban látható tárgyegyüttessel, a Seuso-kinccsel és egy Rubicon-cikkel – Sulla politikai pályája – kapcsolatos kérdéseket kellett helyesen megválaszolni. 

Riba Erzsébet és Makkai Kristóf
Forrás: iskola

A döntőre előzetesen tíz vitatémára kellett készülniük a támogató és ellenérdekelt oldalt egyaránt képviselve. Például Géza fejedelem tanácsadójaként a római vagy a bizánci rítus felvétele melletti érvek megjelenítése, valamint egy újabb Rubicon-cikk – Szent László élete és uralkodása – feldolgozása várt a tanulókra. A Magyar Nemzeti Múzeumban először ismét múzeumi tárgyismereti feladatlapot oldottak meg a diákok, majd különböző kreatív feladatok, például mémekhez kötődő kérdések, sajtótájékoztató során szóban mérettették meg magukat. 

Kristóf kitartóan küzdött, egy kicsit előre lépett, a 18. helyezést érte el, de mindenképpen sokat tapasztalt a felkészülés és a verseny során - tudtuk meg Riba Erzsébet felkészítő tanártól. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában