Körülnéztünk az épületben

2023.03.24. 07:00

Májusban nyit az ActiCity (videó)

Bejártuk kameránkkal az egykori gyermekkórház megújuló épületét és környezetét.

Cseh Zoltán

Az épület déli részén parkot alakítanak ki, a másik oldalon pedig egy szabadtéri rendezvényterületet

Fotó: Cseh Zoltán

Az ActiCity tánc- és mozgásközponttal gazdagodik Veszprém a 2023-as évben, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával. A város EKF infrastrukturális beruházásai közül ez a legnagyobb, mind a fejlesztés területét, mind a támogatás összegét tekintve.   

A 13,5 ezer négyzetméteres ingatlan területén - mely a Magyar Állam tulajdonában volt, de átadta a veszprémi önkormányzatnak - egy tánc- és mozgásművészeti központ létesül. A fejlesztés megvalósítására a Veszprém 2030 Kft.-n lebonyolításában zajlik. Az önkormányzat a Veszprém-Balaton 2023 Zrt-től, pályázat útján 10,5 milliárd forintot nyert a beruházáskivitelezésére.

Ezzel Veszprém épített örökségének egy nagyon jelentős épületét sikerült megmenteni - hangsúlyozta Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője. A később mellé épült mosodaépület is teljesen megújul, bár ezt szerkezetig vissza kellett bontani. Ebbe a Veszprém-Bakony Táncegyüttes költözik be, illetve egy falmászó központ jön létre. A főépület földszintjén egy éttermet is kialakítanak.

Az ingatlanon állt még két épület, melyet el kellett bontani. - Ez az egykori csecsemőotthon és a kórházhoz tartozó bőr és nemibeteg gondozó pavilonsora volt. Műszaki állapotuk nem tette lehetővé, hogy megmentsék őket - húzta alá az ügyvezető. Hozzátette, a pavilon sor helyén felépítettek egy 154 férőhelyes parkolót, ami kiszolgálja a teljes terület parkolási igényét, sőt, a városrész parkolási nehézségein is tud enyhíteni. 

Tervezetten zajlik az ingatlanhoz tartozó zöldfelület megújítása is. Az épülettől délre egy hangulatos parkot alakítanak ki, az északi oldalon pedig egy burkolt rendezvényterület és szabadtéri színpad létesül. 

Az elburjánzott növényzet helyett egy rendezett park várja majd a látogatókat
Fotós: Cseh Zoltán

Az üzemeltetésre nyílt pályázatot írt ki és folytatott le az önkormányzat, melyen a Swing-Swing Kft. lett a nyertes, az ő üzemeltetésük alatt zajlanak majd itt az események.

2021 őszén kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok két veszprémi cég konzorciumának megvalósításában. Ütemterv szerint halad a munka, így a létesítmény határidőre elkészül. A veszprémiek májusban vehetik birtokba a területet. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában