Megújul a veszprémi várnegyed

2023.03.23. 13:38

Ónixból faragják a székesegyház oltárát

Több évszázados tapasztalattal rendelkező kőfaragó műhelyben készítik el Olaszországban a Szent Mihály-főszékesegyház oltárát.

Napló

A veszprémi várnegyed megújítása során az első ütemben három épületet teljesen, egyet pedig részben hamarosan a látogatók rendelkezésére bocsájtanak. A Körmendy-ház, a Biró-Giczey-ház és a Szent Mihály-főszékesegyház rekonstrukciója a végéhez közeledik, ahogy az érseki palota felújítása is.

A főszékesegyház kívül-belül teljesen megújul. Az épület rangjához méltó berendezéssel gazdagodik, például új oltárt és több más liturgikus tárgyat helyeznek el.

Az oltárt, az ambót (pódium), a szenteltvíztartót és a tabernákulumot (oltárszekrény) egyetlen hatalmas kőtömbből faragják ki. A szakemberek Olaszországban, a világ egyik legnagyobb kőlerakatában, Veronában választották ki azt a mintegy öt tonnás ónix tömböt, amelyből elkészítik az említett tárgyakat. Ezeket egy több évszázados tapasztalattal rendelkező kőfaragó műhelyben vágják, fűrészelik méretre és csiszolják milliméter pontosságúra. Sőt, mindegyik darab egyedi mintát is kap, amelyet alapos gondossággal, precizitással készítenek el az olasz szakemberek.

Forrás: Napló

A világos, bézs színű kődarabból – amely fény hatására üvegszerűvé, áttetszővé válik - elsőként az oltárt faragták ki, melynek súlya 1,2 tonna. Már ez a művelet is nehéz feladat, és az is komplikált, komoly tervezést igénylő munka, hogy az oltár a helyére kerüljön. Csakis egy ideiglenes térállványzat megépítésével, targonca segítségével tudják a szentélybe emelni, ráadásul 12 lépcsőfokon is fel kell majd juttatni.

Az oltárt később, évente három-négy alkalommal is mozgatni kell, amikor Udvardy György érsek szűkebb körű misét celebrál a szentélytérben. Az oltár rendkívüli súlya miatt az építészek a szentélyfödémet megerősítették, biztosítva az altemplom szerkezeti épségét.

Az új oltár és a liturgikus bútorok április 6-án, nagycsütörtökön már a helyükre kerülnek, a megújítást követő első szentmisén meg is csodálhatjuk azokat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában