Kedvezményes lehetőségek

2023.03.30. 14:00

Próbaüzem a kétmedencés zirci tanuszodában

Csütörtökön elkezdődik a próbaüzem a szerdán megnyitott új zirci tanuszodában, és az előre leegyeztetett csoportok, a diákok, a sportolók mellett már a lakosság is igénybe veheti a létesítményt. Összegyűjtöttük a részleteket, a kedvezményeket.

Rimányi Zita

Már meg is nyílt a zirci tanuszoda, a próbaüzem alatt is használhatják gyerekek, felnőttek Fotók: Nagy Lajos

Az Alkotmány utcai épület stílusa illeszkedik a Bakonyban megszokott, természetes formákhoz, szép ívű faszerkezet tartja például a tetőt, és a bejárat is látványos. Huszonöt méter hosszú, tizenöt méter széles, hatpályás, nagyobb medencéjében akár versenyeket rendezhetnek, a kisebben, a hatszor tíz méteresben a babaúszást, az óvodások úszásoktatását tarthatják meg. A mély víz 1,9 méteres. A kivitelezés a kormány uszodaprogramja keretében valósult meg, amelynek célja, hogy ne csak nagyvárosokban, járási székhelyeken is legyenek tanuszodák. Akárcsak más településeken, Zircen is elsősorban diákok használhatják majd, délelőttönként, tanórák keretében, a fennmaradó időben pedig természetesen más korosztályoknak szintén lesz erre alkalmuk. S nemcsak a bakonyi város lakóinak előnyös, a közeli falvakban élők igényeit ugyancsak kiszolgálja.

Március 30-án elkezdődik az uszoda terheléses próbaüzeme, ami a tervek szerint egy hónapig tart. Ezalatt az előre egyeztetett csoportok mellett a lakosság is igénybe veheti a létesítményt. Ebben az időszakban hétfőtől csütörtökig 8 óra és 16.30 között, pénteken 8-tól 14 óráig várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Hétvégenként a létesítmény egyelőre zárva tart. A nyitvatartási időn belül a lakossági felhasználás a közoktatás úszásoktatása függvényében, az uszoda szabad pályáin történhet. Belépőjegyet a próbaüzem alatt a lakosság kedvezményesen válthat. Jelenleg kizárólag készpénzes fizetésre van mód, a bankkártyás lehetőség kiépítése folyamatban van. A vendégek saját felelősségükre, a próbaüzemi szabályozásoknak megfelelően tartózkodhatnak viselkedhetnek az uszodában. 

A lapunkhoz eljuttatott sajtóközlemény szerint a próbaüzem lezárását követően a zirci tanuszoda hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig tart majd nyitva. Iskolaidőben a lakosság 16 órától 20 óráig látogathatja. A létesítményben 8 és  16 óra között tanulócsoportok úszásoktatása zajlik majd. Szombaton és vasárnap 8 órától 18 óráig mindenki használhatja az uszodát, amellett, hogy ilyenkor is lesz oktatás a medencékben. Az uszoda aktuális foglaltságáról a jegypénztárnál kaphat tájékoztatást a lakosság. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában