10 év

2023.03.26. 11:00

Születésnapot ünnepelt a veszprémi egészségcentrum

Egy évtizede alapították a Vanderlich Egészségcentrumot, amelyet pénteken a Betekints Hotelben ünnepeltek meg.

Juhász-Léhi István

Fotó: Nagy Lajos

Vándorfi Győző, a Vanderlich Egészségcentrum alapító ügyvezetője elmondta: az elmúlt 10 esztendőben több mint 81 ezer pacienst kezeltek, 2015-ben pedig az év magánrendelője címet is elnyerték egy országos szavazáson, amire azért is büszke, mert egy szakmai zsűri megerősítette ezt. Ők szervezik a diabétesz hétvégét is Tihanyban, amelyen a kezdetkor, 1991-ben alig negyvenen voltak, az elmúlt években pedig ez a szám közel 700 főre nőtt. Hangsúlyozta, a legfontosabb az, hogy betegeik elégedettek legyenek a munkájukkal. 

Porga Gyula polgármester arról beszélt, pontosan emlékszik, amikor 10 esztendeje egy sajtótájékoztatón bejelentették az egészségcentrum indulását. Annak idején úgy fogalmazott, hogy akkor tudnak jó szolgáltatásokat nyújtani, ha nem az állam és az önkormányzat egyedül teszi mindezt, hanem a vállalkozók és a civilek is csatlakoznak. Méltatta Vándorfi Győzőt, aki jó példája annak, hogy civil és vállalkozói területen is segíti a veszprémiek egészségét. Elég csak a a Veszprém Megyei Diabetes Egyesületre gondolni, ahol elnöklént tevékenykedik, míg a Vanderlich Egészségcentrumot vezetőként irányítja. Felhívta a figyelmet, hogy mindezt életben is kell tartani, és az elmúlt 10 évet már nem lehet a szerencsére fogni, hiszen a centrumban nagyon sok a munka.      

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében Vándorfi Győzőt dicsérte: szerinte az orvosigazgató személyisége rendkívül motiváló, vitalitása a centrum munkatársaira is hatással van. Hangsúlyozta, az egészségcentrum választott mottója: "Hit, bizalom, tudás, tisztesség", akár a térség és az ország mottója is lehetne, és amire egy társadalom is támaszkodhat.

Az ünnepségen nyolc olyan munkatársának adott át emlékplaketteket Vándorfi Győző, akik a kezdetektől a centrum munkatársai. Ezután szakmai előadásokat hallgathattak meg a meghívottak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában