Nem a megújuló energiával van problémájuk az embereknek, hanem az erőmű elhelyezésével

2023.03.28. 18:00

Tiltakoznak a lakók a giga-napelempark telepítése ellen

Már nem 160, hanem 250 hektárra telepítendő naperőműpark ellen demonstráltak a tapolcaiak, akik ha közvetlenül nem is, de képviselőiken keresztül tiltakozásukat fejezték ki a Haraszton tartott keddi demonstráción.

Szijártó János

A nyolcórás áramszünet idejére időzített, Haraszton tartott demonstráción többször is elhangzott, hogy nem a megújuló energiával van problémájuk az embereknek, hanem az erőmű elhelyezésével

Fotó: Szijártó János

A figyelemfelkeltő megmozdulás szervezője, Takács Gábor önkormányzati képviselő azt mindjárt beszéde elején leszögezte, hogy nem a megújuló energiával van problémájuk, hanem annak elhelyezésével. Az energiára szükségünk van, de nem a Tapolcai-medencében, a lakóházak közvetlen közelében, a "kertek aljában" kellene ezt előállítani. A képviselő elmondta, hogy az eredetileg 160 hektáros célterület menet közben a szomszédos zalahalápi projekt miatt immár 250 hektáros. 

– Ekkora helyen terülne el az összességében 150 megawattos napelempark, amit a beruházók a  környezetvédelmi előírások kijátszása miatt három részben, 3 x 49,9 megawattnyi kapacitással valósítanának meg. Ugyanis 50 megawatt fölött már komoly környezetvédelmi előírások terhelnék a projektet. Maga a beruházás egyetlen pozitívuma lehetne az iparűzési adóból várható bevétel, de itt is sok a homályos pont és az ezzel kapcsolatos ígéretek is ellentmondásosak. A kedvezőtlen hatásokat viszont hosszan lehet sorolni. A várható hő- és fényhatást, a panelek tisztításhoz használandó vegyszeres vizet, ami a karsztvízbázist is veszélyeztetheti és a későbbiekben itt keletkező veszélyes hulladék kérdése sem megoldott. Ráadásul a város egyetlen terjeszkedési lehetőségét is megszüntetné az északi peremet teljes egészében lezáró naperőműpark – hangsúlyozta a képviselő, aki azért erre napra időzítette a demonstrációt, mert éppen ekkor volt áramszünet, már a napelempark miatti kapacitásbővítés okán. Azt csak zárójelben jegyezte meg, hogy a nyolcórás áramszünetről sokan még értesítést sem kaptak.

A most működő "kicsi" napelempark, ennek tízszeresét tervezik most ide
Fotós: Szijártó János

A tiltakozáson részt vevő Sibak András – korábban Tapolca polgármestere – a szemléletesség kedvéért hozzátette, hogy jelen esetben konkrétan egymillió négyzetméter betelepítést jelenti ez a fejlesztés, így az uralkodó északi szél kapcsán nem nehéz elképzelni a nyári hatásokat. Hozzátette, hogy az önkormányzat még mindig megakadályozhatná ezt a gigaberuhást, ha lenne rá szándék. Ám nincs, hiszen a testület a projekt munkaindító határozatát eleve 8:3 arányban támogatta, úgy, hogy a lakosság véleményét nem kérték ki. Árvai Gábor tanár, geotúra vezető, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja úgy fogalmazott, hogy az itt lévő biológiai és tájegységi értékek, beleértve a védett állatok, növények sokaságát, gyakorlatilag felbecsülhetetlenek. Hazánk egyik legszebb táját nem szabad tönkretenni a megújuló energia leple alatt. Kocsis Tímea gyógytornász attól tart, hogy a nyáron beáramló forróság ellehetetleníti az emberek életterét, a madarak visszaszorulása miatt pedig az itteni biológiai egyensúly is felbomlik, és az elszaporodó rovarok, valamint rágcsálók eláraszthatják a várost. A terület aljnövényzetének kezelése pedig szintén gond, hiszen a birkák legeltetése lehetetlen, a gyomirtózás pedig 250 hektáron, a vízbázis tetején már a bűncselekmény kategóriát súrolná. Tóth Tibor távközlési mérnök arról szólt, hogy számos helyen jelezte a város súlyos problémáját, de eddig sehonnan nem érkezett segítség ebben az ügyben. Közben a szolgáltató már fejleszti, bővíti a rendszert, hogy fogadhassa a majdani naperőműből érkező áramot. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában