Kék sütemények a cukrászdákban

2023.04.01. 09:51

Gazdag programmal csatlakoznak az autizmus világnapjához Veszprémben

Színes programokkal ünnepli alapításának tizedik évfordulóját a héten az Autispektrum Egyesület.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Marton

 

A rendezvények sorát családi nap, kiállítás, szakmai tanácskozás és felvonulás is gazdagítja. A városháza aulájában Aut-karton alkotásokból – amelyek autizmus spektrumzavarral élő gyermekek és az egyesület által felkért személyek közös művei – és autista alkotók képeiből nyílt kiállítás pénteken. 

Brányi Mária alpolgármester (Fidesz–KDNP) megnyitójában kiemelte, az autizmus világnapját 2008 óta rendezik meg világszerte az Egyesült Nemzetek Szervezete döntése nyomán április 2-án. Méltatta az egyesület munkáját, amelynek révén közelebb hozzák a hétköznapi emberekhez az autizmussal élők mindennapjait, nyitottabbá téve a veszprémieket. Megjegyezte, a kiállításon a kisgyermekektől a fiatal felnőttekig számos korosztály alkotásai láthatók. 

Brokés Judit, az Autispektrum Egyesület elnöke elmondta, a tárlaton az Aut-kartonok mellett – amelyekre licitálva az egyesület működését lehet jótékony adományokkal támogatni – három autista alkotó, Ábrahám Sára, ifj. Csom Árpád és Z. Kiss Csongor művei is megtekinthetők. Elhangzott, a kapolcsi Ábrahám Sára jelenleg dolgozik, szívesen rajzol ceruzával és pasztellkrétával, valamint a fotózásban is otthonosan mozog. A húszas éveiben járó ifj. Csom Árpád Káptalantótiban él, festményei mellett elektronikus zenével is foglalkozik, és több könyvet is írt. A 13 éves Z. Kiss Csongor négy éve fest, különleges színhasználattal készít absztrakt képeket. 

A rendezvénysorozat részeként péntek délután tanácskozást tartottak szakemberek részvételével az autizmus diagnosztikai és ellátási gyakorlatáról a városházán. A kerekasztal-beszélgetést Porga Gyula polgármester nyitotta meg. 

A világnaphoz kapcsolódó rendezvények a hétvégén is folytatódnak. Április 1-jén, szombaton 10 órától az EKMK Cholnoky lakótelepi Könyvtárában író-olvasó találkozót tartanak Z. Kiss Adriennel, míg vasárnap a Hangvillában családi napot tartanak 14.30-tól. A programokat vasárnap szimpátiafelvonulás zárja, a séta 18 órakor indul a Hangvillától. A világnapi programsorozat ideje alatt kék színű süteményt árusítanak több veszprémi és vármegyei cukrászdában, utalva arra, hogy az autizmus színe a kék. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában