Útfelújítás

2023.04.21. 20:00

Nagyesztergárról egyenesen a 82-es útra

Közvetlenül is elérhető a 82-es főút Nagyesztergárról, az önkormányzat ugyanis pályázati támogatásból felújíttatta a Csapás utat. Már a gazdák, a kerékpárosok is használják, a mentősök nemrégiben hamarabb értek oda rajta egy balesethez.

Rimányi Zita

Szirbek Tiborné polgármester, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Hanich József, a kivitelezést végző cég képviselője vágta át az avatáson a nemzetiszínű szalagot Fotók: Rimányi Zita

– A régen nyári utaknak nevezett földutakat egykor lovas szekerekkel használták, manapság erőgépekkel szeretnék a gazdák. Az utóbbi időben viszont jellemzően tönkrementek, szétjárták azokat. Ezért fontos, hogy Nagyesztergáron egy ilyen külterületi szakaszt vidékfejlesztési célú európai uniós pályázat révén járhatóvá tettek. A százmillió forintos beruházás eredménye előnyös a mezőgazdasági termelőknek és később ipari parkot terveznek mellé. Vármegyénkben egyébként húsz településen összesen egymilliárd forintból végezhettek ilyen módon útfejlesztéseket – mondta el Kovács Zoltán országgyűlési képviselő az ünnepélyes átadáson. Szirbek Tiborné polgármester arról beszélt, hogy a vidéki élettel a kormány kiemelkedően foglalkozik, fontosnak tartja, hogy élhetők maradjanak, fejlődjenek a kistelepülések. Ennek köszönhető a faluvezető szavai szerint községükben több előrelépés.

A polgármester tájékoztatásából kiderült, hogy a Csapás út a nevét azért kapta, mert hajdanában nap mint nap a marhacsordát hajtották erre, évtizedekig azonban nem lehetett használni. Manapság Győrbe könnyebben, hamarabb eljuthatnak rajta az esztergáriak. Helyi cég végezte a kivitelezést, ami az elbokrosodott részek kiirtásával kezdődött. A mintegy 95 millió forintos pályázati támogatást az önkormányzat öt százalékos önrésszel egészítette ki.

Detre Miklós, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese, Schäffer Zoltán plébános, Szirbek Tiborné polgármester és Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a murvaburkolatot kapott út átadásán

A Veszprém és Győr közti 82-es főúttal közvetlenül, csaknem egyenes nyomvonalon köti össze a Csapás út a falut, így lerövidíthető az útvonal, ami korábban Dudaron és Bakonyszentkirályon át vezetett, vagy Zirc felé kellett kerülni. Ahol kiér a főútra a pár kilométeres szakasz, ott lesz a Zircet elkerülő út csomópontja a tervek szerint. Jelenleg itt, a csatlakozásnál sárrázót kapott a murvás út, akárcsak a másik, a falu felőli végén. Négy méter széles lett mindenhol, egyenletesen és plusz egy-egy méteres padkát alakítottak ki mindkét oldalán. Mellette a csapadékvíz elvezetését megoldották. Az utat az ünnepségen megáldotta Schäffer Zoltán plébános, a rendezvényen részt vett Detre Miklós, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese és Hanich József, a kivitelezést végző cég képviselője. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában