Jó hangulatú, kötetlen beszélgetés

2023.04.18. 20:00

Pápán tartott lakossági fórumot Lázár János

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő meghívására Lázár János építési és közlekedési miniszter látogatott a Pápai Sport Centrumba. A politikus legutóbb 2019-ben járt hivatalos úton Pápán, ahol most magánéletéről, a vidék fontosságáról, az orosz–ukrán háborúról és a baloldalról is beszélt.

Haraszti Gábor

Négy év elteltével látogatott ismét Pápára a miniszter, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő meghívására

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

A sportcentrum futófolyosóján több száz érdeklődő jelenlétében a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a hallgatóságot és vendégét, Lázár Jánost. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés elején szó esett a miniszter gyermekkoráról, szüleiről, két gyermekéről, majd a politikai pályára kerülés első lépéseiről, ami, ahogy fogalmazott, tapasztalati műfaj, nem lehet könyvekből megtanulni, gyakorlati tudás kell hozzá.

A politikus hódmezővásárhelyiként a vidék fontosságát is hangsúlyozta, majd a közlekedésre tért ki. – Az országban 4,5 millió ember van rákényszerítve arra, hogy ingázzon tanulás, munkahely, kórházi szolgáltatások, bevásárlás miatt. Sokszor gondolkodom azon, hogy hogyan tudom ezt könnyebbé tenni. Fontos a felzárkózás lehetőségének biztosítása, épp ezért tesszük a vasúthálózatot, az autóbuszrendszert megfizethetővé. Az az érdekünk, hogy aki itt születik, itt tudjon boldogulni, ne akarja és ne is kelljen elhagynia a várost, sem Pápán, sem Hódmezővásárhelyen, sem máshol az országban.

A beszélgetés során természetesen szóba került az orosz–ukrán háború, mellyel kapcsolatban Lázár János nem volt optimista.

– A kilátások rosszak, nem tudjuk, mi vár ránk, a konfliktusok továbbterjedhetnek – fogalmazott a témáról a miniszter. – Szó nincs itt oroszbarátságról, Magyarországnak az az érdeke, hogy semleges maradjon, ez a konfliktus nem a mi csatánk. Úgy gondolom, történelmi helyzetbe került a kormány, stratégiai döntéseket kell hozni a tekintetben, hogy hogyan kell pozicionálni Magyarországot nyugat és kelet között. Nehéz megőrizni a semlegességet, szuverenitást, de erre kell törekedni.

Lázár János azt mondta, a Fidesz egy stabil, összetartó, bivalyerős közösség, amelyre baj esetén rá lehet bízni az országot, melynek vezetésére Orbán Viktor a legalkalmasabb személy. A fórumon az ellenzék is szóba került. – Azt látom, hogy a baloldal elvesztette szavazói bizalmát. Amikor 2022 februárjában a háború kitört, összefogásra lett volna szükség, ez nem történt meg, az ellenzékre semmilyen formában nem számíthattunk. Márki-Zay Péterék szemrebbenés nélkül elfogadták az amerikaiak pénzét, külföldi hatalom érdekében járnak el, amivel példa nélküli módon átléptek egy határt.

A fórum végén a hallgatóság is feltehette kérdéseit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában