Összefoglaló

2023.05.19. 13:00

Aranyeső a Kid Rock táncosaira, ünnepi mise a Gizella-napokon - Híreink a vármegyéből

Napló

Ünnepi szentmisét mutattak be a Gizella-napokon

Udvardy György veszprémi érsek ünnepi szentmisét mutatott be a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban Boldog Gizella királyné liturgikus emléknapjához kapcsolódóan – adta hírül Veszprém vármegye napilapja, a Napló. A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentje ereklyéjének jelenlétében bemutatott szentmisén az érsekkel koncelebrált Takáts István általános, Szabó János gazdasági és Tóth András Sándor bírósági helynök, valamint a főegyházmegye papsága és diakónusai. Négy év után ismét a közösséggel együtt ünnepelt a Veszprém–Passau Baráti Társaság is. A szertartáson első ízben csendült fel Kovács Szilárd Ferenc zenekarra és kórusra komponált Gizella-miséje (a mű a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, a Veszprémi Főegyházmegye és a Filharmónia Magyarország által tavaly májusban meghirdetett zenei pályázaton első helyezést ért el), amely Dankos Attila orgonaművész, főszékesegyházi zeneigazgató, a Mendelssohn Kamarazenekar és a Szent Mihály-kórus előadásában szólalt meg, Kováts Péter vezényletével. 

Népszerű a Honvéd kadét program

A Honvédelmi Sportszövetséghez benyújtott sikeres pályázat keretében négy szakmai programot valósított meg a Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium. A honvédkadét-tanulók kézi tusás önvédelmi kurzuson, lövészeten, térkép- és tereptani elméleti és gyakorlati oktatáson vehettek részt. A fiatalok lelkesen és motiváltan vették ki részüket a honvédelmi alapismeretek tanórai elfoglaltságot kiegészítő szabadidős foglalkozásokból. A honvédkadét-pályázat eredményhirdetéssel egybekötött záróünnepségét az intézmény tornatermében tartották, ahol 138 tanulót köszöntöttek, köztük a házi lövészverseny legjobbjait – olvasható a veol.hu-n.

Védik a környezetet az új busszal 

Az országban először Balatonfüreden és térségében tesztelnek elektromos autóbuszt helyközi forgalomban, május végéig. A szerdán bemutatott MAN típusú jármű április végén kezdett közlekedni Veszprém–Balatonfüred és Balatonfüred–Tihany között, hangzott el Balatonfüreden, az autóbusz-pályaudvaron. – Jó döntés volt belekezdeni ebbe a zöld programba évekkel ezelőtt. Az elmúlt mintegy három hét tapasztalatai is kedvezőek, így megnyílhat az út a helyközi kivitelű elektromos autóbuszok beszerzése előtt, melyben a kormány is partner – hangsúlyozta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Napló kérdésére. Hozzátette, a zöld program mellett szól, hogy a fosszilisenergia-árak napjainkban nagyon magasak. Nagyon sok a feladat a közlekedésben, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá váljon. 

Meghökkentő előadással folytatódott a táncfesztivál

A Tánc fesztiválja mindig híres volt arról, hogy ingyenes programjaival Veszprém különböző pontjaira szólítja a nézőket, hogy lássuk, a tánc a mindennapjaink része, a mozgás felszabadít, és helye van az életünkben. Mészáros Máté koreográfus 2019-ben mutatta be A távolság mechanikája című előadását három táncos és egy zenész együttműködésében. Az elő­adás azóta számos nemzetközi fesztiválon vendégszerepelt, és most új formában került a veszprémi közönség elé. A Hangvilla előtti térre tervezett előadást az épület kávézójába vitték a kiszámíthatatlan időjárás miatt. Miként a koreográfus a veol.hu-nak kifejtette, a testek itt nem performatív képességük, hanem plasztikus, folyamatosan formálható anyagszerűségük miatt képzőművészeti perspektívába helyezik a táncot. A középiskolásokkal és fiatal táncosokkal közösen létrehozott eseményen szabadon értelmezték a táncot, a zárt színházi terekből kilépve, szabad asszociációt kínálva a jelen lévő városlakóknak.

Kid rockos aranyeső

Két versenyen is megmérették magukat a hétvégén a veszprémi Kid Rock and Roll SE táncosai, és aranyérmekkel tértek haza. Fantasztikus eredményeket értek el a félév utolsó területi versenyén a Kalmár Dóra, Espár Lilla, Kővári Kitti, Barta Noémi, Bondor Virág, Bánhidi Dániel, Gönczöl Regina, Halász Gréta és Balogh Réka által is felkészített táncosok, hiszen hat aranyérmet és sok-sok dobogós helyet, érmet szereztek a viadalon – számolt be róla a Napló.

A falukönyv a község 2022-es pillanatképe

Nagy érdeklődés mellett mutatták be az elmúlt hétvégén a mindszentkállai falukönyvet, annak részleteit, az első gondolattól, ötlettől kezdődően egészen a megvalósulásig – írja a Veszprém vármegyei hírportál, a veol.hu.  A falukönyv ötlete nem egyedi, más települések is készítettek már hasonlót. A Mindszentkálla Jövőjéért Egyesület célja az volt, hogy az itt élőket kissé megmozgassa, közelebb hozza egymáshoz, erősítsék a közösséghez való tartozás, a településhez való kötődés érzését. A másik cél az volt, hogy elkészüljön Mindszentkálla 2022-es pillanatképe, amelynek fontos része egy falukönyv, amely tartalmazza a település akkori állapotát, az itt élő lakosok, vállalkozások és szervezetek fotóival, róluk készült rövid leírással együtt. 

Bringás vetélkedő

Ügyességi csapatvetélkedőt rendeznek június első hétvégéjén a balatonfüredi Forrás Sportparkban. Az ingyenes rendezvényre három-négy fős csapatok jelentkezhetnek. A Hurrá, bringázunk! elnevezésű rendezvényt június 3-4-én, vasárnap szervezi meg a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület a Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület szakmai segítségével és a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. támogatásával – olvasható a Naplóban. Az eseményre ingyenesen lehet regisztrálni a rendezvény honlapján. A szervezők a programra három- vagy négytagú csapatok jelentkezését várják. 

Minden korosztályt vár a fitneszpark

Egyensúlyozó- és nyújtópad, valamint 3 és 14 év közötti gyermekek által használható drótkötélpálya tartozik ahhoz a fitneszparkhoz, amelyet szombaton vettek birtokba Ajka Csikólegelő nevű városrészének lakói. A pályázati támogatással elkészült park minden korosztálynak sportolási lehetőséget nyújt. Pethő Anita, a Csikólegelői Baráti Kör vezetője a veol.hu-nak elmondta, hogy a civil szervezetet 2014-ben hét család hozta létre. Sokan segítenek, hogy munkájuk, ötletek által gyarapodjon a közösség. Az átadás egész délutánt betöltő programját is összefogással szervezték. Ma már a nyugdíjasok is létrehoztak egy klubot. 
Ünnepi köszöntőjében Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy a Csikólegelő a város egyik legszebb része, igényes házakkal, épületekkel, jó mentalitású emberekkel. 

Régi emlékeket élesztenek újra

Sikeresen pályázott a Szabadság-lakótelepi Baráti Kör a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban (EKF), így lehetőségük nyílt megrendezni egy eseménysorozatot Szabadságpuszta múltja és jelene mottóval és további célokkal. Az első eseményt Arcképcsarnok címmel rendezték május 12-én a veszprémi városrész közösségi házában. A találkozón bemutatták a tervezett programokat, ismertették a célokat, és elmondták, a megvalósításhoz további lakók bevonását tervezik. A helybeliek Mihályfi Márta néprajzkutatóval korabeli fényképek segítségével felelevenítették az egykori Velty-majorság múltját, emlékeit. Elkezdték tervezett kiállításuk, majd egy később megjelenő könyv előkészítését, melyhez a városrész mindazon lakóinak segítségét kérik, akiknek birtokában régi fénykép, hivatalos dokumentum, tárgyi emlék van – számolt be róla a Napló. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában