Bárdos-iskola

2023.05.29. 09:00

Bemutatták tudásukat és iskolájuk értékeit a tapolcai diákok

A szó szoros értelmében elvarázsolták a főként szülőkből, hozzátartozókból álló közönséget a Bárdos Lajos Általános Iskola tanulói csütörtökön az estébe nyúló kulturális bemutatójukkal. A Tamási Áron Művelődési Központban több mint kétszáz gyerek lépett színpadra, s adott ízelítőt abból a tudásból, amit az iskola nyújtott számukra az elmúlt egy esztendőben.

Szijártó János

A Bárdos Lajos Általános Iskola a Tamási Áron Művelődési Központban tartotta meg kulturális bemutatóját, elsöprő sikerrel Fotó: Szijártó János

A Bárdos-iskola értékmentő és -teremtő munkája nyilvánult meg markánsan a színpadon látható produkciókon keresztül. Ének, hangszer, tánc, irodalom, néphagyomány a gyerekektől. Bajner Imre igazgató köszöntője után Domján Boldizsár trombitált, majd a Kicsinyek Kórusa és a Bárdos Lajos Gyermekkar következett. Fellépett még Vajai Hunor, Fekete Viktor, Pálmány Liza, Szabó Vivien verssel, Szekerczés Lili furulyával, az 1. z osztály tavaszi gyermekjátékkal, volt „sakkpalota"-jelenet, tánc a Batsányi Táncegyüttes közreműködésével, német és angol nyelvű jelenet. 

Fotó: Szijártó János

A 2. a osztályos lányoktól a Virágok táncát láthatta a közönség, a 6. z osztály leányai saját koreográfiát mutattak be, megszólaltak a csengettyűsök is Király Emőke hegedűjátéka után. A kulturális bemutató zárásaként előbb a 3. z osztály ügyes kisdiákjai adtak elő dél-dunántúli dudálóst és ugróst nagy sikerrel, majd a Fonóház című produkció bűvölte el a lelkes közönséget, nem véletlenül. 

Fotó: Szijártó János

A régi hagyományokat feldolgozó színes darab az egykori fonóházi lét vidám pillanatait elevenítette meg, leánykéréssel, cigányzenével, lakodalmassal együtt, alsósok és felsősök közös előadásában. Szabó Csaba (Tördemic Néptáncegyüttes) tanítványa, Varga Gergő szólótáncát már „menet közben" elsöprő tapssal jutalmazták a nézők, de a cigánylányok, az aprócska, de bátor vőlegény és bájos mennyasszonya, a fiúk által megformált harsány férfiak, a szép hangú lányok, a 2. z osztályosok magabiztos tánca mindenkit lenyűgözött. A hosszú percekig zúgó vastaps után a szereplők közkívánatra még a művelődési központ lépcsőjén is énekeltek egyet, mielőtt hazaindultak. Túlzás nélkül kijelenthető, a bárdosos gyerekek ezen az estén valóban megmutatták iskolájuk értékeit, ráadásul úgy, hogy azt ők is élvezték. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában