Közgyűlés Veszprémben

2023.05.25. 17:30

Bereményi Géza darabját mutatják be nyáron – Hiánypótló szolgáltatás indulhat a mozgásfejlesztő központtal

Korai fejlesztőközpont kialakításáról, az Apacsok című színházi előadás veszprémi bemutatásáról és az egyházi iskolák úszásoktatásának támogatásáról is döntöttek a képviselők a csütörtöki testületi ülésen.

Marton Attila

Fotó: Nagy Lajos

A közgyűlésnek rendhagyó módon az Európa Kulturális Fővárosa-évad napokban átadott beruházása, az ActiCity Mozgásközpont (az egykori gyermekkórház) adott otthont. Gerstmár Ferenc (MSZP–LMP–P) napirend előtt azt kérdezte, kinyit-e még a Március 15. utcai tanuszoda. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) elmondta, a létesítmény újranyitásához több száz millió forintos beruházásra lenne szükség, amelyre jelenleg nincs forrás, azonban, ha a későbbiekben rendelkezésre áll a szükséges összeg, végrehajtják a felújítást. Kisebb vita után fogadta el sürgősségi indítványként a testület a Magyarország békepárti álláspontját támogató, az Országgyűlés által márciusban elfogadott politikai nyilatkozatot. Az ellenzéki képviselők részint a sürgősségi beterjesztést, részben a nyilatkozat tartalmát kifogásolták. Az MSZP–LMP–P frakció nevében Hartmann Ferenc frakcióvezető a nyilatkozatot több ponton módosító indítványt nyújtott be, azt azonban a kormánypárti képviselők nem támogatták.  Porga Gyula elmondta, Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke javasolta az önkormányzatoknak, hogy Magyarország békepárti álláspontjának erősítésére csatlakozzanak az elfogadott nyilatkozathoz. Hozzátette, a háborúnak mielőbb véget kell érnie, és a feleknek meg kell állapodniuk egymással. Emlékeztetett, az önkormányzat segíti az Ukrajnából érkezőket, valamint támogatta lengyel testvérvárosát, Tarnówt, míg a Dnipro Országos Ukrán Kulturális Egyesület tevékenységét díjjal ismerték el.  

Mozgásfejlesztő központot hoznak létre gyermekeknek Veszprémben. A képviselők arról döntöttek, az önkormányzat a Cholnoky-iskolánál található forfaépületet és a hozzá tartozó udvart a Katolikus Szeretetszolgálatnak biztosítja ingyenesen, ahol a szervezet létrehozza a Börzsei Barbara Komplex Korai Intervenciós és Gyermek Mozgásfejlesztő Központot, amely testi és/vagy értelmi fogyatékos gyermekek gondozását, orvosi és rehabilitációs ellátását segíti. Az épület korszerűsítéséhez 50 millió forint támogatást ad idén az önkormányzat. Katanics Sándor frakcióvezető (Függetlenek–Szakszervezet–Reformerek) szerint nem alkalmas az épület erre a szolgáltatásra, Porga Gyula szerint az a legfontosabb, hogy minél előbb elinduljon a feladatellátás, egyúttal reményét fejezte ki, hogy hosszabb távon még méltóbb helyszínen működhet majd az intézmény. 

Egy-egy millió forinttal támogatja az egyházi fenntartású iskolák, a Szilágyi Keresztény Iskola és a Padányi Katolikus Iskola általános iskolai tanulóinak úszásoktatását az önkormányzat idén. Az állami fenntartású intézmények úszásoktatásának támogatásáról már korábban döntés született. Egyhangúlag támogatta a testület, hogy színpadra állítsák idén Veszprémben Bereményi Géza – aki személyesen is részt vett a testületi ülésen – és Kovács Krisztina Apacsok című darabját az EKF támogatásával. Az előadás nemcsak a hazai indiánozás ma már elfeledett történetére irányítja rá a figyelmet, hanem a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás zenész emléke előtt is tiszteleg. Az előadást egy mindenki számára nyitott próbafolyamat után július végén mutatják be határon túli színészek szereplésével a Veszprémi Petőfi Színházban. 

A testület úgy döntött, ismét bérbe adja Veszprémi Szakipark Oktató és Gyártó Nonprofit Kft.-nek a Házgyári úti ingatlant, ahol tavaly hozták létre a Szakiparkot. A határozatlan idejű szerződés szerint az éves bérleti díj nettó 12 millió forint, amely az infláció mértékével változik a jövőben, valamint a társaság 2033-ig részletekben fizeti meg az elmúlt egy évben felhalmozott tartozását. Eredménytelenül zárult az önkormányzat által a közvilágítás korszerűsítésére kiírt eljárás, ezért újból kiírják azt, megemelt összeggel, erre előzetes kötelezettséget is vállalt a város. Az önkormányzat továbbra is úgynevezett ESCO-finanszírozásban hajtaná végre a projektet, vagyis a beruházás eredményeként elért megtakarításból fizetné vissza a tízéves futamidő alatt a fejlesztés költségét. 

Elfogadta a testület az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás 2022-es működéséről, szakmai tevékenységéről szóló beszámolót, amelyből kiderül, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálta a társulás működését, és ez alapján ajánlást tesz az Európai Bizottságnak arra, hogy követeljen vissza 3,8 milliárd forint támogatási összeget. Farkas László projektvezető szerint megalapozatlan volt a vizsgálat, az eltervezett projektek megvalósultak, sem csalás, sem szabálytalanság nem történt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában