Kutyakiállítás

2023.05.08. 11:30

Fontos a magyar kutyafajták védelme

Az Ebtenyésztők Pápai Egyesületének szervezésében három napon keresztül nemzeti és nemzetközi kutyakiállítást rendeztek. Az egyre népszerűbb eseményen kiemelt figyelmet fordítottak a magyar fajták népszerűsítésére.

Haraszti Gábor

Fotó: Haraszti Gábor

 

A hazai ebtenyészet hivatalosan az 1800-as években alakult, azóta mindig vannak kutyakiállítások. Pápán hosszú évek óta rendeznek kiállítást, a mostani alkalmon naponta 1200-1300 nevezést regisztráltak, a klubkiállításokkal együtt közel 4000 négylábú került a nemzetközi bírói kollégium elé. A környező országok szakemberei mellett Portugáliából, Hollandiából, Olaszországból és Franciaországból is érkeztek kiállítók. Az esemény fővédnöke Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője volt, nem véletlenül, hiszen a politikus is kutyabarát, mint mesélte, négy állat várja otthon, sőt korábban még a kutyabírói tanfolyamot is elvégezte.

– Az elköteleződés régóta megvan a kutyák iránt, 2003-ban írtam egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyben többek között a kilenc magyar kutyafajtát – a magyar agarat, az erdélyi kopót, a drótszőrű magyar vizslát, a rövid szőrű magyar vizslát, a pumit, a mudit, a komondort, a kuvaszt és a pulit – nemzeti kinccsé nyilvánította az Országgyűlés. Ezzel is próbáljuk felhívni a figyelmet arra az élő, eleven örökségre, nemzeti értékre, amelyet őseink, szüleink kitenyésztettek és ránk hagytak. Fontos, hogy ebben a globalizált világban ezekre az értékekre odafigyeljünk.

 

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy évről évre több jelenlegi és leendő kutyabarát látogat ki a rendezvényre, ahol, ha a vendégek jól érzik magukat, jó hírét viszik a városnak. Az ünnepélyes megnyitón Bobok Endre és Áldozó Tamás támogatását is megköszönték a szervezők, a polgármester egy komondorszobrot kapott ajándékba.

– Gyermekkorom óta vonzódom a magyar fajták iránt, nyár végén jó eséllyel két komondor kerül hozzám – mesélte a városvezető. – Engem ez a kutyafajta méretével, kisugárzásával, megjelenésével, nyugalmával lenyűgöz, nem mellesleg kiváló házőrző is – mondta a polgármester.

A kiállítás idején a hungarikumok között is helyet kapó, a kilenc magyar fajtát népszerűsítő „tanösvénnyel” és tájékoztató kiadvánnyal várták az érdeklődőket, iskolásokat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában