Összefoglaló

2023.05.05. 10:00

Gesztenyevirágzás Sümegen, Jókai-bableves a Koloskában és a verhetetlen veszprémi tájfutó lányok - Híreink a vármegyéből

Napló

Jókai kedvencét főzték

Ragyogó időben 32 csapat állt kondérhoz a Koloska-völgyben, hogy elkészítsék Jókai Mór kedvencét, az író nevét viselő bablevest. A Napló tudósítása szerint az ételeket mesterszakácsok értékelték, de mindenki nyert a remek hangulatú főzéssel, meg a finom ételekkel. Jókedvűen főztek az egész országból érkező, népes csapatok a festői szépségű füredi völgyben, ahol Kontrát Károly ország­gyűlési képviselő elismeréssel beszélt a Jókai-napok egyik kiemelkedő rendezvényéről. Azt mondta, a főzés ezen a gyönyörű helyen összehozza az embereket, akik nemcsak elkészítik Jókai kedvenc ételét, hanem jót beszélgetnek is egymással. 

Emléktábla a táncpedagógusnak

A legendás pápai néptáncpedagógus, Lendvai Ernőné Szabó Mária emlékére táblát avattak és termet neveztek el róla a Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolában. A veol.hu információi szerint a 2017-ben elhunyt koreográfusnak köszönhetően generációk ismerkedhettek a népi játékokkal, koreográfiákkal. Lendvai Ernőné Győrben pedagóguscsaládba született, talán szülei hatására döntött úgy, hogy ő is ezt a pályát választja. Érettségi után Pécsett a Pedagógiai Főiskola matematika–fizika szakán szerzett oklevelet. 1956-ban férje miatt Pápára költözött, és 1982-ig az Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában tanított. 

Iskolások, irány az állatkert!

A veszprémi önkormányzat közgyűlése arról döntött a napokban, hogy a veszprémi óvodák mellett évente egyszer, egyeztetett időpontban immár az iskolások is évente egyszer ingyen látogathatják a Veszprémi Állatkertet – tudósít a Napló. Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere sajtótájékoztatón felelevenítette, az állatkertben az elmúlt években számos beruházás történt a Modern városok programnak köszönhetően. Ezek a fejlesztések nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen folyamatosan emelkedik a látogatottsága az állatkertnek. 

Egyre kevesebb az ügyhátralék

Több mint nyolc százalékkal csökkent az ügyhátralék a vármegye bíróságain – hangzott el az összbírói értekezlet előtti tájékoztatón a Veszprémi Törvényszéken, olvasható a veol.hu hírportálon. Független, pártatlan és magas színvonalú igazságszolgáltatás jellemezte Veszprém vármegye bíróságait 2022-ben is – hangsúlyozta Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. A Veszprémi Törvényszéken és a vármegye járásbíróságain 5,2 százalékkal csökkent a beérkezett ügyek száma. Kiemelte, tavaly is csökkent az ügyhátralék, ugyanis a befejezett ügyek (29 124) száma meghaladta a beérkezett ügyek számát (28 744). 

Hétvégén ingyenes programokkal nyit a Gyárkert

A veszprémi Gyárkert ünnepélyes nyitóhétvégéjének részeként május 5-én egy nagyszabású, látványos és ingyenes koncerttel készül a helyi kötődésű Vad Fruttik zenekar. A régió egyik kedvenc együttese tavaly év végi átalakulását követően a nyári fesztiválszezon startját sokak örömére a veszprémi Gyárkertben indítja – tájékoztatták a Naplót a szervezők. A nyitó hétvége második napján a Stereo MC’s, minden idők egyik legsikeresebb brit hiphopzenekara látogat el Veszprémbe. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően a nyitóhétvége koncertjei ingyenesen látogathatók, azonban előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Életveszélyes sérültet vágtak ki a roncsból

Tűzoltók vágták ki, majd átadták a mentőknek az életveszélyesen megsérült 82 éves Komárom-Esztergom vármegyében élő férfit egy Renault Twingo típusú személyautóból a 8-as számú főúton, Öskünél – tudta meg a veol.hu Nagy Judit rendőrségi szóvivőtől. Azt mondta, a gépjárművet már előzte egy lakóautó, benne egy párral és három kutyával, amikor az idős férfi átment a másik sávba, ahol nekiütközött a lakóautónak. Utóbbiban senki nem sérült meg. A rendőrség vizsgálja az ösküi baleset okait. 

Mit üzennek a régi fotók?

A hagyomány és a megújulás jellemzi a Veszprémi Honismereti Egyesület és a Kölcsey Könyvesbolt volt dolgozói által közösen szervezett Cserháti Könyvszalonokat – írta a Napló. A tizenkilencedik fejezetéhez érkező történetet a hűséges közönség ismét a Lovassy László Gimnázium énektermében követhette. Ezúttal a fontos kortörténeti dokumentumokról, a fotókról volt szó, Régi képek bűvöletében címmel. Mindenki egyetértett abban, hogy óriási előrelépést jelent a digitális fotó, de a papírképet megbecsülni legalább ennyire fontos, és nemcsak azért, mert a digitális tárolás ma (még?) nem biztonságos. 

Harcos meccset nyertek meg

Kemény, küzdelmes meccsen gyűjtötte be a pontokat a Practical VLS Veszprém szerdán a labdarúgó NB III-ban: Veszprém–Mór 3-1 (1-1). Veszprém vármegye napilapja szerint nem sokkal a mérkőzés előtt dőlt el véglegesen, hogy az utolsó fordulóban esedékes Veszprém–Tatabánya derbinek (május 21-én) a pápai Perutz Stadion ad majd otthont. Ebben az időpontban ugyanis az NB II-es FC Ajka is otthon szerepel, így a veszprémieknek másik helyszínt kellett keresniük. A párosítás különleges, hiszen nagy valószínűséggel a bajnoki címről dönt majd. 

Verhetetlenek a veszprémi tájfutó lányok

A tájékozódási futóknál a tömegrajtos csapat és szenior ultra hosszú távú ob-val kezdődött meg az idei bajnoki sorozat – számolt be róla a veol.hu. A megmérettetést a Magas-Bakony egyik vadregényes részén tartották. A németbányai terepen a mély völgyek és meredek, sziklás hegyoldalak mellett bozótos részek és lehullott ágak formáltak igazi akadálypályát. A verseny alatt az eső, jeges eső is többször eleredt, így az eleve komoly fizikai kihívást jelentő pályákon a vártnál keményebb feladat várt a mezőnyre. Szerencsére a VHSE sportolói jól vették a nehézségeket. 

Gesztenyevirágzás majálissal

A gesztenyevirágzáshoz kapcsolódó rendezvényt idén a Kisfaludy várkertben szervezte meg Sümeg önkormányzata és a Kisfaludy művelődési központ – adta hírül a Napló. A műsorban a sümegi fúvószenekar, az Acro Dance Rock and Roll, történelmi lovasjáték, a Tihanyi Vándorszínpad, Farkas Szabina és a Tranzit zenekar, a Broadway Táncegyüttes, Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus, valamint Oláh Gergő szerepelt. A hétfői kínálat abban is különleges volt, hogy a sümegi várkapitány igazi retró majálist rendezett a látogatók örömére, sok gyerek például a lovaglást is kipróbálhatta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában