Összefoglaló

2023.05.08. 21:00

Gizella-napok Veszprémben, szépészeti bajnokság Balatonfüreden – Híreink a vármegyéből

Napló

Kiállítással kezdődtek meg a Gizella-napok

Pálfy Gusztáv Munkácsy-díjas szobrászművész Szent István és Boldog Gizella királyné című kisplasztikáinak kiállítása nyílt meg a városháza aulájában, amivel az idei Gizella-napok is el­startolt – olvasható a veol.hu-n. A megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki elmondta, nagy ünnepre készül a város, melyben időről időre barátokra is lelnek. Veszprémnek a művész özvegye, Pálfy Gusztávné és néhai Pálfy Gusztáv nagy barátja volt. Pálfy Gusztávné, a szobrászművész özvegye a kiállítás kapcsán arról beszélt, Veszprémben járt általános iskolába, és amikor csak teheti, visszajár a városba, amely fontos helyet foglal el az életében, csakúgy mint férjének egykor. Mint mondta, Pálfy Gusztáv alkotásaiban ott van az élet minden rezdülése; érzelmek, az anyaság, a szerelem, a női gyönyörűség, de az öregedés és a sötétebb témák is. 

Minden, ami szépészet

Csaknem háromszázötvenen vettek részt a szépészeti szakma 65. magyar jubileumi bajnokságán Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központban szombaton és vasárnap – számolt be az eseményről a Napló tudósítója a napilap hasábjain. A rendezvényt Hajas László mesterfodrász vezetésével a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Egyesület szervezte. A bajnokságot több kategóriában írták ki, versenyezhettek kezdők, haladók és profik, akik a frizurákat is többféle módon készítették el. Volt egyebek mellett szalon- és átmenetes hajvágás, hosszú és rövid hajból divatos utcai frizura szárítása, kreatív frizura, kontykészítés. 

Csaknem ötszáz végzős diák búcsúzott iskolájától

Az utolsó kicsengetést követően 484 ballagó diák búcsúzott alma materétől. Pápán az idei ballagás volt az első olyan alkalom, amelyen a Vajda Márta EGYMI végzősei is részt vehettek. Az eseményen Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Polgárdy Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke, Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója, Berta Ildikó Katalin, a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója, Sági István Csaba, a Pápai Szakképzési Centrum kancellárja, Hoczek László József, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója is részt vett – írja a Veszprém vármegyei hírportál, a veol.hu. 

Egyedülálló közösségi zenei élmény

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával és együttműködésében megvalósuló Dalvölgy – az éneklő Magyarország ünnepe rendezvénysorozat kezdeményezője és házigazdája a Veszprém Város Vegyeskara Egyesület. A rendezvény ötletétől a megvalósításig, céljaitól a részletes programokig a minap megtartott sajtótájékoztatón számoltak be a Hangvillában Müller Mihály EKF-sajtófőnök-moderátor vezetésével. A június 1–4. között rendezendő eseménysorozatot a rendezők a közös éneklés és a találkozások ünnepének szánják, ezzel egyrészt a kórusoknak, másrészt a kóruszene iránt érdeklődő nagyközönségnek teremtenek egyedülálló közösségi zenei élményt – olvasható a Naplóban. Mike Friderika, az EKF programigazgatója hangsúlyozta, 2030-ra szeretnénk azzá a hellyé válni, ahol arányaiban a legtöbben zenélnek hazánkban.

Kimagasló teljesítmény

A tapolcai Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő tanulója, a nyirádi Gál Richárd Dávid első helyezett, azaz a szakma legjobbja lett a Szakma Sztár versenyen – írja a veol.hu. Az ország legjelentősebb szakmai versenyén elért kimagasló eredményről szólva felkészítő tanára, Csizmadia László oktató elmondta, hogy a 16. alkalommal megrendezett versenyen minden évben ott volt az iskola. Richárd elmondta, hogy a vizsga része volt egy, a latban sokat nyomó portfólió készítése is önértékeléssel, saját fejlődése és öt munkaterület bemutatásával, fényképekkel alátámasztva. 

Innováció a jelenben

Megszoktuk már, hogy érdemes látogatni a Mathias Corvinus Collegium (MCC) veszprémi képviselete rendezvényeit; legyen szó izgalmas sporttémáról, könyvbemutatóról, élménybeszámolóról. A legutóbbi alkalommal kimondottan pedagógusoknak szólt a meghívó. Az MCC hívására érkező pedagógusok egyetértettek abban, hogy különleges helyzet nélkül is élmény lehet az iskolai munka, a teljesítmény pedig fokozható. Ezt a véleményt mélyítette el az MCC-konferencia, amelyen flow-élményről, teljesítmény­optimalizáló eszközökről és oktatási innovációról hallhattak az érdeklődők – adta hírül a Napló.

Biztonságban gyalogosan is

Litéren felújították a Templom utca és a Dózsa György utca közötti gyalogos járdaszakaszt, mintegy 286 méter hosszan. A beruházást pályázati támogatással valósították meg, ennek összege közel 15 millió forint volt – számolt be a veol.hu a fejlesztésről. A vadonatúj járda térköves felülete biztonságossá teszi a gyalogosok számára a közlekedést. Az átadáson megjelent Kontrát Károly országgyűlési képviselő, aki Osváth Örs polgármesterrel megtekintette a települést Szentkirályszabadjával összekötő kerékpárút mentén az Országfásítási program keretében elültetett fákat is. 

Bábosok csodavilága

Kesztyűs bábok mellett árnyjátékok és élő szereplős bábjátékok, illetve óriásbábos felvonulás, bábos flashmob, koncertek, tűzszínház és interaktív játékok várják a közönséget a veszprémi Bűvös Bábos Fesztiválon. A színes és izgalmas, tehetségeket és értékeket felvonultató, nagyszabású rendezvényt május 11–14. között tartják meg. A Gyermek Bábcsoportok Nemzetközi Találkozója a bábjáték műfajának sokféleségét hivatott bemutatni az Európa Kulturális Fővárosa-projekt keretében, melyen a legfiatalabb csoport egy közeli óvodából érkezik, mellette összesen 5 ország 28 gyermek­bábcsoportja mutatkozik be mintegy 400 fővel – ismertették a programot a szervezők a Napló tudósítójával.

A kápolnára emlékeztet

A középkori trónoló Krisztus-ábrázolás jelenik meg a cseszneki várba került feszületen. Felszentelték, hogy jelölje az egykori kápolna helyét, amely – mint minden erődítményben – itt is fontos része volt az épületegyüttesnek. – Már teljesen elpusztult a cseszneki vár kápolnája, de régi leírásokból tudjuk, hol alakították ki az alsóvárban. Amikor két éve átvettem a várkapitányi posztot, összeírtam a legfontosabb feladatokat, amelyeket meg szerettem volna valósítani, és köztük szerepelt, hogy méltóképp jelöljük meg a helyet, ahol egykor imádkozott az erődítmény népe, például akkor, amikor ellenséges sereg vette körül a falakat. Előfordult, hogy csak pár százan védték, elképzelhetjük, hogy reménytelen helyzetükben milyen fontosnak számított, komoly lelki erőt adott számukra, hogy Istenhez oltárnál fohászkodhatnak – mondta el Amberger Dániel várkapitány. Most már az egykori kápolna melletti kőfalra került kereszt emlékeztet erre a szakrális helyre – írja a veol.hu. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában