Összefoglaló

2023.05.09. 20:00

Megkezdődtek az érettségi vizsgák, Jane Goodall a Pannon Egyetemen - Híreink a vármegyéből

Napló

Európai színvonalú közpark

Május 8-án átadták, így a lakosság és a Veszprémbe érkezők birtokba vehették a Megyeháza téren azt az eddig nagyon hiányzó, de most megújított, európai színvonalra emelt közparkot, mely a belső püspökkert nevet viselte egykor – számolt be a Napló tudósítója az ünnepélyes átadásról a lap hasábjain. A szabadidő hasznos eltöltését segítő zöldfelületek, a közösségi terek mostantól itt találkoznak a kultúrával a zeneiskola, a múzeum és a Szent Miklós-szeg romjai révén, és a már ismert, de most méltó helyet kapott, illetve egy, a városnak adományozott új szoborral. A hétfői eseményt a Csermák-zeneiskola kamarazenekarának produkciója nyitotta, majd Porga Gyula polgármester a projekt célját összefoglalva elmondta, be kívánták vonni a rendezetlen területet a város vérkeringésébe, és belevágtak a beruházásba.

Megkezdődtek a középiskolákban az érettségi vizsgák

A Pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban hétfőn reggel 55 tanuló foglalta el helyét az iskolapadban. Ebből a tárgyból országosan középszinten 72 569, emelten pedig 1771 tanuló érettségizett. A magyarvizsga szövegértési részében egy kortárs magyar írónő 2018-ban megjelent, borokról szóló ismeretterjesztő szövegét kapták a vizsgázók. A diákok a gyakorlati szövegalkotási feladatban két opció közül választhattak: vagy a Bringázz a suliban! kampánnyal kapcsolatban írtak vagy megfogalmaztak egy levelet, amelyhez részletes adatokat is kaptak. A második részben a diákok a műelemzésben két feladat közül választhattak, az egyik egy Lázár Ervin-novella volt, a másik egy Petőfi Sándor- és egy Tóth Árpád-vers – olvasható a veol.hu-n.

Kezdődhet a tervezés

Lezárult a várpalotai Jó Szerencsét Művelődési Központ felújításával kapcsolatos tervpályázat közbeszerzése, így ez év végére elkészülhet a Károlyi Antal tervei alapján 1957-ben épült művelődési ház rekonstrukciójának koncepciója – adta hírül a Napló. A nyertes vállalkozóval múlt pénteken írta alá a megállapodást Campanari-Talabér Márta polgármester. A várpalotai önkormányzat közbeszerzést írt ki a Károlyi Antal tervei alapján 1957-ben elkészült épület felújításának tervezésére, a tervezési munkálatok a 2023-as év végéig fognak tartani. 

Jane Goodall a Pannon Egyetemen

A Hope konferencia és rendezvénysorozat hétfői napján érkezett a Pannon Egyetemre Jane Goodall – írja a Veszprém vármegyei hírportál, a veol.hu. A kutató és Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektorának plenáris előadásai után bemutatkozott a Jane Goodall Intézet, amely fennállása óta jelentős környezetvédő szervezetté nőtte ki magát. Jane Goodall plenáris előadását személyes történeteiből építette fel. Elmesélte, ahogy már kislányként a tyúkokat követte, viselkedésüket figyelte, és később is ezzel a gyermeki kíváncsisággal fordult a csimpánzok felé. Felfedezései megváltoztatták a világot, s reményt adtak az új generációnak, hogy ha változtatunk az életünkön, együtt még megmenthetjük a Földet. Ahogyan könyvében is megfogalmazta, előadásában is hangsúlyozta, hogy a bolygónk védelmébe az állatok és növények védelme is beletartozik. 

Mi célt szolgál a szabványosítás?

Közép-Magyarország meghatározó egyeteme, a Pannon Egyetem legfontosabb céljai között szerepel, hogy megfeleljen a társadalmi és gazdasági elvárásoknak olyan módon, hogy a külső és belső érdekelt feleinek elégedettségét, valamint a velük való együttműködést szem előtt tartva folyamatosan magas színvonalú szolgáltatást nyújtson. A változó gazdasági körülmények, valamint a modellváltás is indokolttá tette, hogy a Pannon Egyetem is felzárkózzon az ipari szereplők közé. A piac minden területén ma már a minimumelvárás, hogy egy szolgáltatást nyújtó szervezet ISO-minősítéssel rendelkezzen és ennek iránymutatásai szerint fejlessze folyamatait. A Pannon Egyetem számára nem új a környezettudatosság és a környezetvédelem, ugyanakkor elmondható, hogy az ISO megközelítése segít még hatékonyabbnak, szervezettebbnek lenni ezen a területen – olvasható a Veszprém vármegyei Naplóban.

Sikeresek voltak a búcsúzó diákok

Az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége igazgatója, Németh Sándor a szombaton tartott ballagáson ünnepi köszöntőjében hosszasan sorolta az eredményeket, amelyekből látszott, hogy a sportban, a közismereti és szakmai tanulmányi versenyeken számos szép eredményt értek el a végzősök ebben a tanévben is – írja a veol.hu. A közúti, légi közlekedési, szállítmányozási és logisztikai tanulmányi verseny országos döntőjében Alapi Dániel a 19. helyen végzett. A most ballagó diákok még szakgimnáziumban kezdték tanulmányaikat, de aztán technikum lett az iskolából. 

Flódni és klezmer az Ózsinagógában

A Tapolcai Értékmegőrző Egyesület immár másodszor látta vendégül a Budapesti Fesztiválzenekart az Ózsinagógában. A Zsinagógakoncertek programsorozat keretében ezúttal is nagy sikerrel lépett fel a zenekar telt ház előtt. A közönséget az egyesület elnöke, Neszler Imre köszöntötte, majd Vidosa Károlyné alelnök beszélt arról, hogy a Los Angeles-i rabbi az idei nyáron ellátogat Tapolcára, mert kíváncsi az itteni egyesület munkájára, a helyi közösségre. Hangodi László történész az Ózsinagóga történetéről szólva elmondta, hogy ott 1813-tól ötven éven keresztül tanítottak, hirdettek igét a város első rabbijai – számolt be a rendezvényről a Napló tudósítója. Ács Ákos, a zenekar egyik zenei vezetője örömét fejezte ki, hogy a csoport újra Tapolcán játszhat. A koncerten Alexis Ciesla olasz zeneszerző, zongorista, klarinétos Rapszódia klarinétra és vonósötösre című műve szólalt meg először, majd Claude Debussy Kis szvitjének fúvósötös átirata, végül az elmaradhatatlan klezmerbetétben többek között a Hora. A Tapolcai Értékmegőrző Egyesület búcsúzóul flódnival vendégelte meg a közönséget.  

Dombra fel, völgybe le

Fontos a mindennapi rendszeres mozgás feltételrendszerének megteremtése – mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára szombaton Balatonfűzfőn a kerékpáros pumpapálya átadóján. Révész Máriusz rámutatott: ha valaki nem mozog, akkor elhízik és az egészségét veszélyezteti. Ezért nevezte fontosnak megteremteni annak a lehetőségét, hogy mozogjanak az emberek, ehhez viszont olyan attrakciókat kell építeni, amelyek vonzóak számukra. Ilyen lehetőség a pumpapálya – mondta, majd arra biztatta a rendezvényen megjelenő fiatalokat, hogy családjukat is hozzák ki magukkal a pályára. A 143 méter hosszú kerékpáros pumpapálya mintegy 40 millió forintból, az Aktív Magyarország program, Országos bringapark program pályázatának csaknem 20 millió forintos támogatásával épült meg egy 850 négyzetméteres területen – olvasható a veol.hu-n.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában