Romantika

2023.05.22. 07:00

Lánykérés a kezdőkörben a füredi focimeccs előtt

Az NB III-as Balatonfüredi FC labdarúgója, Róth István biztosan megemlegeti a vasárnap délutánt. Persze ez erősen igaz kedvesére, Bánhelyi Nórára is. A 28 éves füredi játékos ugyanis elhívta a meccsre szerelmét, majd a mit sem sejtő hölgynek a találkozó előtt megkérte a kezét. Igen volt a válasz, ám ezt napokkal korábban még nem lehetett tudni.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton

Sejteni igen, hiszen István pénteken a VEOL-nak azt nyilatkozta, hogy vasárnap szeretne örömteli pillanatot okozni kedvesének, a hozzátartozóknak.

– Megpróbáltam a legnagyobb titokban szervezni az eseményt – mondta mosolyogva. – Remélem, hogy a sejtésen kívül másra nem derült fény.

Párja, Bánhelyi Nóra is sportoló, ha teheti, kijár a füredi csapat meccseire. Nem mellékesen Ajkán, az ottani NB II-es női felnőtt csapatnál kézilabdázik. Noszlopon tanít, pedagógus asszisztens, ugyanakkor kézilabda edző is, kisgyerekeket treníroz. A lánykérésre a vasárnapi Nagykanizsa elleni meccs kezdőrúgásnál került sor. 

– Úgy érzem tökéletesen összeillünk! – mondta István, aki egyébként Veszprémben dolgozik, Ajkán lakik, és mint ismert, Balatonfüreden futballozik. – Ez egyfajta Bermuda-háromszög, amiben néha elveszek, de egyébként élvezem ezt az egészet. Ráadásul sokan támogatnak is benne, szóval szeretem csinálni. 

Füreden maradna, mint mondta, jó a közösség a csapat körül, baráti a hangulat. A nyáron kiderül a folytatás – mármint a futballban, hiszen a magánéletben biztos az irány. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában