Gazdag programmal készültek a hétvégére

2023.05.12. 20:00

Megnyílt a vár a látogatók előtt

Ünnepélyes keretek között megnyitották a veszprémi várat pénteken. A hétvégén számos program, így filmvetítések, vezetett túrák és előadások várják a látogatókat, ahol megismerkedhetnek a várnegyed fejlesztésével.

Marton Attila

Megnyitották a veszprémi várnegyed elkészült épületeit

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A Szent Mihály-székesegyházban tartott eseményen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter arról beszélt, Veszprém azon települések egyike, ahova a kereszténység előbb érkezett, mint a magyarság, ugyanis a 860-as években már templom állt a várhegyen, amelyet a salzburgi érsek szentelt fel. Hozzátette, Veszprém közelében zajlott az az ütközet is Szent István és Koppány között, amely eldöntötte a magyarság jövőjét, és a várhegy adott otthont a 13. században az első hazai felsőfokú intézménynek is. A vár megújulásával a látogatók rácsodálkozhatnak az épített örökségre és a keresztény világ gyönyörűségére. 

Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke arról beszélt, a 2025 végéig tartó beruházás most jutott olyan szintre, amikor az elkészült tereket megmutathatják a veszprémieknek és a városba látogatóknak. Kiemelte, a várnegyed 18 épületét érintő fejlesztés egyszerre jelent építészeti, régészeti, művészettörténeti, restaurátori, muzeológiai és kivitelezői munkálatokat. Hozzátette, a fejlesztés – amelynek kormányzati támogatásáért köszönetet mondott a kabinetnek – értékei a várost gazdagítják a jövőben. Az érsek kitért arra is, a várnegyed megújítása nem szorítja háttérbe az egyházmegyei fejlesztéseket, több helyszínen, templomban és intézményben van folyamatban beruházás. A várnegyed fejlesztését érintő kritikák kapcsán megjegyezte, a „zavarkeltésben” sok jó szándékú embert megtévesztettek. 

Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) arról beszélt, a Veszprémi Főegyházmegye jelmondata – Őseink hite a jövő reménye – Veszprém történetére is jellemző, ugyanis amikor a közösség nehéz helyzetbe került, a jövőt szem előtt tartva születtek meg a döntések. Így tett Volkra Ottó püspök, aki iskolát hozott létre; Padányi Biró Márton püspök nevéhez fűződik a lerombolt vár újjáépítése, míg Hornig Károly püspök a külső püspökkert déli oldalán mintegy két hold földet ajándékozott a városnak a gyermekmenhely létrehozására. Hozzátette, szintén a jövő reménye vezérelte az első világháború alatt a hátországban élő veszprémieket, akik közadakozásból hozták létre a zeneiskolát. Megjegyezte, a város jövőjét a település hagyományaira alapozva lehet formálni. Az ünnepi eseményen hangzott fel először Malek Miklós zeneszerző Gizella-fanfárja: ez a mű végzett az első helyen a Veszprémi Főegyházmegye tavaly kiírt országos pályázatán. A zeneművet az In Medias Brass együtt adta elő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában