Fontos beruházások

2023.05.14. 19:00

Öt somlóvásárhelyi utcában újult meg a burkolat

Ötvenötmillió forint vissza nem térítendő támogatásból, ötmillió forint önerőből, két pályázati forrásból valósulhatott meg öt utca útburkolati felújítása és útpadkájának kialakítása.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Bolla Barnabás alpolgármester, Marton Zsolt polgármester, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Szabó László önkormányzati képviselő a megújult Ady utca átadásakor

Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Marton Zsolt polgármester az útavató ünnepségen méltatta a kormányzati programokat, amelyek lehetővé tették a hegy lábánál fekvő kistelepülésen két különböző pályázatból öt útszakasz felújítását. Elmondta, hogy a Belügyminisztérium által kiírt, a belterületi utak felújítását célzó pályázati keretből tizenötmillió forint támogatásra volt Somlóvásárhely jogosult, melyhez 5 millió forint önerővel járult hozzá a község annak érdekében, hogy a Rákóczi utca egy része és a Kossuth utca közel 600 méter hosszan új útburkolatot kaphasson. A Magyar falu program keretében az Ady utca, a Vásár utca és a Vasút utca Somlójenő felé vezető szakasza kapott teljes útburkolatot és padkafelújítást. Somlóvásárhely önkormányzata ezen utcák felújítására közel 40 millió forint vissza nem téríthető támogatásban részesült a kormánytól – tette hozzá a polgármester. 

Reményét fejezte ki, hogy a kormány továbbra is támogatni fogja a kistelepüléseket, szerinte ezek a lehetőségek a lakók kényelmét és a vidék népességmegtartó képességének növelését szolgálják. Kiemelte, hogy az elmúlt években több pályázatból is részesült támogatásban a település, így újulhatott meg a Vasút utca járdája, és több zártkerti utat is sikerült felújítani. Marton Zsolt beszámolt arról is, hogy az egyházközség is további ötmillió forint támogatásban részesült, melyből az egyházi temetőben térkövezett járdát alakítottak ki. 

A térség országgyűlési képviselője, Kovács Zoltán nemcsak a Magyar falu program fontosságát hangsúlyozta, hanem a vidékfejlesztési programok és a Belügyminisztérium pályázatait is fontosnak tartotta megemlíteni. Kihangsúlyozta, hogy ma Magyarországon a forráshiányos kistelepüléseknek szinte csak ezek a programok segíthetnek a fejlődésben, az épületek felújításában, és az infrastruktúra kialakításában.  Hangot adott véleményének, miszerint a Somló lábánál fekvő településeknek, így Somlóvásárhelynek is különösen fontosak ezek a beruházások, hiszen a turizmus fejlődéséhez elengedhetetlenek, amely talán az egyetlen kitörési lehetőség az itt élőknek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában