Gyereknap

2023.06.01. 18:00

A vasárnap a gyerekekről szólt Sümegen

A vasárnap a gyermeknap jegyében telt a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban, illetve az intézmény udvarán.

Szijártó János

Egész nap vidám programok várták a gyerekeket a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ udvarán Fotó: Szijártó János

A napunk "jógakalanddal" indult Szokoli Mária közreműködésével, majd a táncosok foglalták el a kültéri színpadot. Felléptek az Acro Dance Akrobatikus Rock and Roll Sporttánc Egyesület tagjai, a sümegi, sümegcsehi, gógánfai és tapolcai táncosok, valamint a Broadway Táncegyüttes utánpótlás csoportja. Mindkét együttes elvarázsolta a nézőket, a tehetséges gyerekek tánctudásával, jókedvével és koreográfiáival. A Gyöngyözön zenekar koncertjén a gyerekek hallhatták a széllel szálló tücsök-ciripelést, a kismadarak vidám dalát, a suhanó árnyak éjszakai motozását, láthattak boszorkánytáncot és énekelhettek madárnyelven is. A színpadi műsor a Tranzit Zenekar és Farkas Szabina gyermek koncertjével zárult.

Fotó: Szijártó János

Kisfaludy Sándor Művelődési Központ kollektívája gondoskodott arról, hogy az udvar megteljen látogatókkal, hiszen számos ingyenes lehetőséget kínáltak gyermeknap alkalmából. Volt népi játszóházban, kézműves foglalkozás, megjelent a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei szervezetének arcfestő csapata, a Sümegi Történelmi Íjász Egyesület, részt vett a programon a tűzoltóság, a rendőrség és az elmaradhatatlan ugrálóvár is folyamatos üzemben volt. Azt is megtudtuk, hogy a sümegi Aktív nagyik több mint hét kilogramm lisztből sütötték fáradhatatlanul a palacsintákat. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában