Beszéljünk róla!

2023.06.09. 10:00

Pedagógus nap és országos siker a Pannon Egyetemen

Hétfőn este a híradás után ismét jelentkezik Beszéljünk róla! című közéleti magazinműsorával a Veszprém Televízió.

Napló

Kitűnő a pedagógusállományunk, amelynek tagjai inspirálják, ösztönzik, lelkesítik egymást és gyermekeinket – erről is szólt a vármegyeszékhely pedagógusnapi ünnepségén Porga Gyula, Veszprém polgármestere. Az eseményen adták át az önkormányzat  Ranolder-díjait is: idén Demel Eszter, Górné Fazekas Ágnes, Kremó Lászlóné és Schmidt Judit Teréz érdemeltek ki az elismerést idén oktató-nevelő munkájával. A rendezvény keretében átvehette a Laczkó Dezső Nyugdíjas Pedagógus Klub dr. Borsi Lőrinc emlékplakettjét is a szervezet ez évi díjazottja, aki a közösség tagjai közül ezúttal Mayer Istvánné lett. A közéleti magazinban összeállítást láthatnak az érdeklődők a Vetési Albert Gimnáziumban megrendezett  ünnepségről.

Győztek a Pannon Egyetem hallgatói a mérnökök csatáján! A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartották a 10. Unilever Mérnökök Ligája verseny döntőjét, amelyre az ország 15 felsőoktatási intézményéből érkeztek háromfős csapatok. A résztvevőknek összetett műszaki problémákat kellett megoldaniuk. A Pannon Egyetem gépészmérnök-hallgatókból álló csapata az első helyen végzett. Az angol nyelvű megmérettetésen a versenyzők legfeljebb 10 perces, maximum 20 diát tartalmazó prezentációkat tartottak arról, milyen megoldási javaslatokat dolgoztak ki a versengés névadó szponzorának nyírbátori gyárában a tisztítószerrel, mosógéllel és öblítővel kapcsolatos műszaki problémákra.

A televízió stúdiójában az adás szerkesztő-műsorvezetője, Ridavics Pál beszélget a  győztes csapat két tagjával és Gyurika Istvánnal, a Pannon Egyetem Géptan Intézeti Tanszék vezetőjével. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában