Szólt a tésiek dala

2023.08.20. 21:00

Harminc torokból szólt az Átölelt vidék

A helyi Bakonyi Virágai Népdalkörrel együtt lépett színpadra a hétvégén Tésen Hrutka Róbert és zenekara, s együtt adták elő a bakonyi kistelepülés hivatalos, Átölelt vidék című dalát.

Harminc torokból szólt az Átölelt vidék

Együtt lépett színpadra a Tésünnepen a Bakony Virágai Népdalkörrel Hrutka Róbert és zenekara

Fotó: Szabó Péter Dániel

„Zöld a vidék, közel az ég, lábunkhoz bújt a messzeség" - szól a tésiek dala, ami szombat este a focipályán felállított színpadon is felcsendült, hiszen ott tartották a slágergyanús szerzemény ősbemutatóját.

– A tési önkormányzattól érkezett a felkérés, hogy írjunk egy dalt költő barátommal, Lackfi Jánossal. Előtte több alkalommal jártunk már itt a Bakonyban, megismertük a tájat, az itt élő embereket, így született meg az Átölelt vidék című szerzemény, aminek létrejötte bizonyítja, hogy milyen csodálatos ez a közösség – mondta el kérdésünkre Hrutka Róbert zeneszerző, aki zenészbarátaival és Tompos Kátya színművésznővel kiegészülve adott lélekemelő verses-zenés koncertet szombat este a Tésünnepen.

Az est fénypontja természetesen az volt, amikor felsétált a színpadra a mintegy harminctagú, Fodor-Bödös Istcán polgármester is a soraiban tudó népdalkör. Hrutka Róbertékkel együtt zendítettek bele az Átölelt vidék című dalba. Harminc torokból szólt egyszerre az ének, amit a zenekar mellett a tési kulturális csoport citerásainak játéka kísért. Az előadást követően pedig egy a színpad mellett kifeszített vásznon a tési dal nemrég elkészült, a település jelképének számító szélmalmoknál forgatott hivatalos videóklipjét is megtekinthették az összegyűltek.

A VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében létrejött rendezvényen egyébként már délutántól gyermekeknek szóló foglalkozások várták a legkisebbeket, míg Hrutka Róberték fellépése után a Dániel Balázs boogie-woogie zongorista és a Red Roosters rockabilly együttes adott koncertet Tésen, míg a tartalmas napot videódiszkó zárta a bakonyi kistelepülésen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában