2023.10.04. 07:00
Állatok világnapja: szükség van a társadalom formálására
Nincs állatvédelem civilek nélkül – hangsúlyozta Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, Veszprém országgyűlési képviselője október 4-e, az állatok világnapja alkalmából. Kiemelte egyebek mellett a Btk. állatvédelmet érintő szigorítását és a gyerekeket érintő állatvédelmi témahetet. Több állatmentőt arról kérdeztünk, mit jelent nekik az állatok világnapja.
Minárcsik Sándor, a devecseri Meggyeserdei Menedék vezetője a házi kedvencek mellett haszonállatokat is megment
Fotó: Kovács Erika/Napló
Példaértékűen működnek vármegyénk állatmenhelyei, ahol éjjel és nappal, elszántan mentik az állatokat, házi kedvenceket, haszonállatokat egyaránt.
A menhelyek közül mások mellett Antal Laura, az ajkai Vahur Állatvédő Egyesület vezetője nagyon fontosnak tartja, hogy minél fiatalabb korban ismerkedjenek meg az emberek az állatvédelemmel, a felelős állattartással, majd kiemelte az ivartalanítás jelentőségét.
Bujpál Bernadett, a Balatonfüredi Ebrendészeti és Gyepmesteri Telep vezetője aláhúzta, ne felejtsük el, az állatok is érzik a fájdalmat, a szenvedést, tudnak örülni, nevetni, és a feltétlen szeretet, amit adnak, semmihez sem fogható.
Farkas Zsuzsa, a veszprémi Vackoló Állatmenhely vezetője szerint nem csak ennek a napnak kellene az állatokról szólnia. Továbbra is nagyon fontosnak tartja azt, hogy a társadalmat még formálni kell, hogy méltó módon, a nekik járó tisztelettel bánjanak az állatokkal.

Fotó: Kovács Erika/Napló
– Nagyon fontos számunkra, hogy természetes körülmények között éljenek az állatok – vélekedik Gaál Éva, az alsóörsi Olt-Alom Állatvédő Egyesület vezetője, aki paradicsomi körülmények között él számtalan befogatott állattal.
– Minden élet számít! – utal mottójukra Minárcsik Sándor. A devecseri Meggyeserdei Menedék Alapítvány vezetője számtalan háziállatot is megmentett és befogadott már a kutyákon, macskákon, madarakon, teknősökön kívül. Vallja, minden élőlénynek joga van az élethez, melyhez úgy ragaszkodnak ők is, mint az ember.