Közös összefogás

2023.11.21. 14:12

Parlamenti csoport alakult az állatok védelme érdekében

A Parlamentben november 20-án az állatvédelem kiemelt fókuszban volt: Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy képviselőtársaival létrehozzák a Közös ügyünk az állatvédelem parlamenti csoportot.

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos képviselőtársaival létrehozta a Közös ügyünk az állatvédelem parlamenti csoportot

Fotó: Kovács Bálint

A kormánybiztos elmondta, az állatvédelem területén a parlamenti munkának, jogalkotási tevékenységnek kiemelt jelentősége van. Mit sem bizonyít jobban, hogy a 2021 végén előterjesztett „Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el. Hozzátette, hogy az eddig elért eredmények az állatvédelemben megkívánják, hogy szorosabbra kössék az együttműködést országgyűlési képviselőtársaikkal. A közös összefogás támogatja a naprakész információk folyamatos cseréjét, a különböző választókerületeket érintő problémák és javaslatok feltérképezését, valamint az állatvédelemmel kapcsolatos jogalkotási tevékenység erősítését, ösztönzését. 

A parlamenti csoport 16 alapító képviselővel jött létre. A csoportban részt vevők közös célkitűzése, hogy az állatok védelmét szolgáló tevékenységet az országgyűlés tagjai még hatékonyabban tudják ellátni. Kiemelt cél a jogalkotási folyamat során előremutató, tudományosan megalapozott és társadalmilag elfogadott intézkedések előkészítése az állatok védelme érdekében. További terv olyan országos kampányok, projektek kidolgozása és lebonyolítása, amelyek az állatvédelmi tevékenységet szolgálják. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában