2024.06.04. 06:00
A boszorkánycipellő és a tükrösszekrény – családi krónikák, egyelőre oroszlán nélkül
Mi jár a fejemben? – kérdezi a net. Hol jár az eszem? – szólalt meg a retró sláger, jelezve, jó úton járok. Mesés fordulatot hozott. Nevezhetnek habókosnak, nem tartom véletlennek a történteket. A zirci nőket ablakba helyező helytörténeti kiállításon lepett meg a régi tükrösszekrény. A dédimnek kinyithatós volt. Egyre ezt hajtogattam – az esztergári kastélyban, a cseszneki retró teremben is –, mert emléket hívott elő bennem, arról is, ahogy illegettem magam előtte. Aztán a tési tájházban – ahová szintén a munkám vitt – szembe találtam magam egy tényleg háromrészes kihajthatóssal. Tán boszorkányos varázscipellő, ami a zirci kiállítás tükre előtt áll, csak össze kellett gondolatban ütnöm a sarkait, vagy így is, úgy is üzennek a dédik.

Fotó: Rimányi Zita/Napló