2024.12.19. 11:30
Lezárták a balatonfüredi mólót
A Balatoni Hajózási Zrt. jelentős kikötőfejlesztésbe kezdett Balatonfüreden, a munkálatok miatt a mólót lezárták. Az átfogó felújítás a tervek szerint a 2025-ös idegenforgalmi szezonra készül el, amikor ismét, immár teljesen megújulva nyílhat meg a közönség előtt a móló, derült ki a balatonfüredi önkormányzat tájékoztatásából.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a kikötő fejlesztési munkálatai miatt a mólót mobilkerítéssel lezárta, az építkezés ideje alatt a mólószár gyalogosan nem lesz használható, írja a balatonfured.hu. A halász és a révész szobra, illetve az előttük lévő rózsakert azonban továbbra is megközelíthető. Jelenleg a móló burkolatának feltörését, és a vitorláshajók kikötőrészének felvésését végzik a szakemberek.

Forrás: Balatonfüred önkormányzata
A beruházás révén szerkezetileg és tájépítészetileg is teljesen megújul a móló. Megerősítik a személyhajó-kikötő talapzatát, valamint a bejáró mólót, illetve az egész kikötő új díszburkolatot kap, amely illeszkedik majd a Vitorlás tér és a Tagore sétány arculatához, közölte a balatonfured.hu kérdésére a hajózási cég.
Az idegenforgalmi szezonra megnyílhat a móló
A terület a Bahart tulajdonában van, a munkálatok költségét is teljes egészében a cég állja. Kérdésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy várhatóan az idegenforgalmi szezonra elkészülnek a munkálatokkal.