Bakonyi bocik

2025.01.24. 18:00

A zsötem zöngéssége és a 10 legviccesebb állatnév olvasóinktól

Sobri Jóska, Bakbik, Milka és Hérosz – ezeket a neveket is adnák állatoknak, kedves jószágoknak olvasóink, és ezek még nem a legviccesebbek. A javaslatok közül a legmókásabbakat gyűjtöttük egy helyre. A névválasztáshoz kapcsolódó indoklások pedig a poén- és a cukiságmérőt is kiütötték nálunk. Egy pici boci történetének mellékszála következik.

Pici boci nevet keres – A tavalyelőtt szenteste született aranyvörös bakonyi borjút olvasóink nevezték el Lizinek (a limousin és Zirc szavak kezdő szótagának összevonásával), ezúttal pedig a tavaly advent harmadik vasárnapján született tesójának is neveket javasolhattak. A kis bikaborjú összesen kilencven névjavaslatot kapott. Hamarosan kezdődik a szavazás a top 10-be bekerültekre. Most a legmókásabbakat tesszük közzé indoklásokkal együtt. Vicces nevek, pontosabban vicces állatnevek következnek, és azért annyit előtte szeretnénk megjegyezni, hogy a Bakony Ho-Li Kft. Zirc közelében lévő olaszfalui tenyésztelepén az említett két szarvasmarha is jól van, szépen növekednek.

Boci a Bakonyban – Milyen név illik egy olyan borjúhoz, ami társaihoz hasonlóan hamar nagytestű szarvasmarha lesz?
Boci a Bakonyban – Milyen név illik egy olyan borjúhoz, ami társaihoz hasonlóan hamar nagy testű szarvasmarha lesz?
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Pici boci nevet keres – A legviccesebb indoklás 

A tíz legviccesebb állatnév közül az egyik javaslat indoklása mindent überelt, ezért szó szerint szeretnénk közölni: "Mivel advent harmadik vasárnapján született a borjú, így adja magát a hármas szám és a háromkirályok. A harmadikként emlegetett király neve pedig ugye nem más, mint Boldizsár. Fiatalként kedvesen becézhető Boldiként, férfivá teljesedve pedig tekintélyt parancsoló a Boldizsár név. A zöngés mássalhangzók miatt van súlya a szónak, csakúgy, mint egy kifejlett bikának, ugyanakkor a zöngésség lágyságot is ad neki. Gondoljunk csak a zsötem szóra. Így nem lesz olyan tehén, aki ne esne azonnal szerelembe, mikor meghallja és meglátja Boldizsárt, a nagybetűs bikát. Persze erre egy kicsit még várni kell, főleg, ha nem is ez lesz a neve."

Pici boci nevet keres – A top 10 legviccesebb javaslat olvasóinktól

  1. Boldizsár – A zöngés mássalhangzók miatt van súlya a szónak, csakúgy, mint egy kifejlett bikának, ugyanakkor a zöngésség lágyságot is ad neki. Feltett kézzel megadjuk magunkat ennek az indoklásnak.
  2. Sobri – Ha bakonyi, akkor mindjárt betyár is? De a limousin szarvasmarhák nem rettegett útonállók, mint Sobri Jóska volt. Nem kell tőlük félni, legfeljebb a szívünket rabolják el a bocik. 
  3. Hérosz – Oké, különlegesek, keresettek a bakonyi limousin tenyésztelep állatai, de azért nem félistenek.
  4. Bakbik – A bakonyi és a bika szó elejének összetételéből alkotva. De azért ez így félreérthető és nehezen kimondható.
  5. Ga-bika – Még egy szójáték. Ám ha megnő az állat, akkor a Gáborban mi lesz a különleges?
  6. Milka – Jaj, ne már, nem minden szarvasmarha lila és nem is mind csokira kerülő reklámfigura. Igaz, a bakonyiak is illatos kaszálókon legelnek.
  7. Perke – Az olaszfalui marhák az Eperjes-hegy lábánál laknak és ugye az Eperke női keresztnév, egy bikaborjúnak nem jó. Így született meg a Perke változat.
  8. Freezi – Ferdinánd Zircről, azaz röviden Freezi. Mivel a bikaborjú télen született, jól hangzik a fagyos (freezy) fiú, aki Zircen él. Egy kicsit bonyolult, mi a Ferdinándnál lemaradtunk. 
  9. Dzsigoló – Ha Olaszfalu, akkor mindjárt olasz név kell a kisborjúnak? Lehet. Az a vicces, hogy Olaszfalut franciák alapították és a limousinok is Franciaországból jöttek. 
  10. Bor-new – Szójáték a tájnyelvi változattal és az angol kiejtéssel. Csak azt hoznánk fel ellene, hogy csak leírva érthető a poén.

Önmagában nem vicces, de egy szarvasmarha esetében mégiscsak annak számító nevek: Tibi, Zorró, Merlin, Hami, Alaszka, Törpi, Lufi, Ropi, Mars, Pásztor, Bojtár.

Boci a Bakonyban – A névválasztás menete

  • Olvasóink névjavaslataikat a [email protected] e-mail-címre küldhették el szerkesztőségünknek.
  • Január 14-ig, a kijelölt határidőig kilencven névjavaslatot kaptunk.
  • A telep vezetői a javasolt nevek közül kiválasztottak tízet.
  • A top 10-be bekerült nevekre hamarosan olvasóink szavazhatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában