Bomba

2025.01.23. 14:06

A bombariadók evolúciója – A fenyegetés, amely félelmet kelt minden időben

A bombariadók története szorosan összefügg a robbanószerek fejlődésével, a terrorizmus megjelenésével és az információs korszak terjedésével. Az első bombariadók az iparosodott világban jelentek meg, ahol a modern technológia és az urbanizáció nagy tömegeket vonzott össze egy helyre.

Bár a bombariadók eredetileg valódi fenyegetésekre épültek, az idők során egyre több hamis riasztás is megjelent, amelyek célja nem más, mint a pánikkeltés és a társadalmi rend megzavarása. A bombariadók történelmi előzményei a 19. század végére nyúlnak vissza, amikor az első robbanószereket széles körben kezdték alkalmazni katonai és ipari célokra. A modern értelemben vett bombafenyegetések az 1900-as évek elején váltak gyakoribbá, amikor anarchista mozgalmak, politikai csoportok és radikális szervezetek kezdtek robbanószereket használni eszközként céljaik eléréséhez. Például az 1920-as évek Amerikájában az anarchista mozgalom több bombatámadást is végrehajtott. Az egyik legismertebb eset a Wall Street-i robbantás 1920-ban, amely 38 halálos áldozatot követelt és 143 ember sebesült meg. Az ilyen események után a hatóságok gyakran kaptak bejelentéseket robbanószerkezetek elhelyezéséről, amelyeket bombariadóknak nevezünk.

A bombariadók története szorosan összefügg a robbanószerek fejlődésével, a terrorizmus megjelenésével és az információs korszak terjedésével.
A bombariadók története szorosan összefügg a robbanószerek fejlődésével, a terrorizmus megjelenésével és az információs korszak terjedésével.
Fotó: Shutterstock

Bombariadók Magyarországon

A leghíresebb robbantás az 1998-ban történt Aranykéz utcai eset, melynek célpontja Boros József Károly volt. Borsos az olajszőkítés kapcsán vált a maffia célpontjává, miután rendőrségi informátorként működött. Egy kis-Polskiban elrejtett bomba robbant fel, Boros mellett három másik ember halálát okozva, és több mint húsz ember megsérült. A merényletet Jozef Roháč szlovák bűnöző és társai hajtották végre. Az ügy évekig húzódott, és csak 2017-ben született jogerős ítélet Roháč és Portik Tamás ellen, akik az elkövetésben és a megrendelésben játszottak szerepet.

Bombariadók ma, a modern korban

A 2000-es évek elején rendszeresen történtek riasztások, kezdetben otthonról telefonáltak be, amit könnyűszerrel lenyomozott a rendőrség, majd átváltottak a telefonfülkés betelefonálásra. Sokszor előfordultak bombariadók, különösen iskola bombariadó, bíróságokon vagy közlekedési csomópontokon. Az elmúlt években például érettségi időszakban rendszeresen érkeztek bombafenyegetések azzal a céllal, hogy megzavarják a vizsgák menetét. Bár ezek szinte mindig hamis riasztások voltak, a hatóságok minden esetben komolyan vették a fenyegetéseket, hiszen a valódi veszélyt soha nem szabad alábecsülni.

Az internet megjelenésével és a mobilkommunikáció elterjedésével a bombariadók új szintre léptek. A 2000-es évektől kezdve a bombafenyegetések gyorsabbak és könnyebben kivitelezhetők lettek. Elég egy névtelen telefonhívás, e-mail vagy egy SMS, hogy egy egész épület vagy terület kiürítésre kerüljön.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a bombariadók rendkívül érzékeny kérdéssé váltak. Az Egyesült Államokban és más országokban megerősítették a biztonsági intézkedéseket, és szigorúbb szabályokat vezettek be a bombafenyegetések kezelésére. Ugyanakkor ezek a fenyegetések gyakran hamisak voltak, és hatalmas erőforrásokat vontak el a hatóságoktól.

A bombariadók hatásai

A bombariadók pszichológiai és gazdasági károkat okozhatnak, még akkor is, ha a fenyegetés nem valós. Az ilyen események során az emberek gyakran pánikba esnek, ami sérülésekhez vagy halálesetekhez vezethet, még akkor is, ha nincs tényleges robbanószerkezet.

A gazdasági hatások szintén jelentősek lehetnek, különösen, ha nagy forgalmú helyeket érint a riadó, például repülőtereket, bevásárlóközpontokat vagy vasútállomásokat. Egy bombariadó miatt történt evakuáció órákra megállíthatja a működést, és több millió forintos kiesést okozhat.

Hogyan kezelik a fenyegetéseket?

A bombariadók kezelésében a hatóságok szigorú protokollokat követnek: 

  • A fenyegetés bejelentése után azonnal kiürítik az érintett helyszínt, 
  • Megkezdik a terület átvizsgálását. 
  • Speciális bombakutató egységek, például robotok és robbanóanyag-detektorok segítik a munkát.
     

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában