Elváltam, azóta alig látom az unokámat - mit tegyek?

Évek óta gondom van, Katikám. Nem voltunk egymáshoz valók a férjemmel, akitől hosszú idő után a viselkedése miatt elváltam. Azóta lassan befejezi az általános iskolát az unokám, akit már alig látok. Én nem megyek hozzájuk, mert amióta megszületett, a gyerekem ugyanúgy bánik velem, mint korábban az apja. Nem tudtam volna elviselni, hogy mire felnő, az unokám is ugyanúgy kezeljen, mint a lányom, az anyukája meg a nagyapja. De így sem jó, mit tegyek?

Nagyon sok sérelmet, félelmet őriz a lelkében kedves olvasónk, amelyekről semmit nem osztott meg levelében. Próbálom értelmezni és gyakori problémákkal összekapcsolni az Ön reakcióit. Nem mindegy, hogy kitől kapjuk a sebeket, a legfájóbb az, ha a hozzánk közel álló a bántalmazó fél. Ha az ember az érzelmi viharokat a biztonságosnak vélt családi kapcsolatban éli át, akkor biztosan csökken az önértékelése, gyengül az önbizalma, sérülhet a kapcsolatrendszere is. Értem, hogy a férje durva viselkedése, a bántalmazás megviselte, de nem tudom elképzelni, mit tehetett Ön ellen az éppen megszületett gyermeke, vagy mi rosszat tehetne az unokája. Úgy tűnik, hogy sem a válás, sem a gyermekétől, unokájától való elzárkózás nem hozott megnyugvást, próbáljon megbocsátani. Van, amikor ez segítség nélkül nem megy. Az jó lépés, hogy a haragját kifejezte, sérelmeit megélte, tudja azt is, hogy a múlt nem törölhető. Ami változtatható, az a saját gondolatai, viselkedése. Jelenbeli cselekedeteinek változtatásával, a történtek és a harag elengedésével hatással lehet egy más minőségű családi kapcsolat kialakítására. Ha megszűnik a sértettség, lelkében a békesség kap lehetőséget, oldódik a félelme és a magánya is. Döntsön a szeretet és a családi kapcsolatainak rendezése mellett! Meglátja, sikerülni fog. Megbocsátani ezerszer könnyebb, mint egy életen át cipelni a haragot.

Pap Katalin gyógypedagógus, családterapeuta