2025.01.17. 08:00
Két hónap felfüggesztés egy tönkretett gyermekért
Hamarosan bíróság elé áll a karateedző, aki felrúgott egy kisfiút. A kalandparki bántalmazásért 2 év 6 hónap büntetést kértek rá. Közben újabb gyermekbántalmazási ügy borzolja a kedélyeket: a magyar karatesport elismert szereplője úgy felpofozta tanítványát, hogy az pánikrohamot kapott.
A napokban lezárult a fegyelmi ügye: Fischer Mihály vezetőedzőt hat hónapig a korosztályos (18 év alatti) sportolókkal történő szakmai munkavégzés alól felmentette, továbbá a karateedzőt 2024. december 10-től 2025. február 10-ig minden sporttal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották, és február 10. után kizárólag a felnőttek edzését irányíthatja az MTK Budapestben. Gondolom azért, mert a felnőttek nem kapnak pánikrohamot, vagy nem jelentik fel az edzőt, ha felpofozza őket – mondhatnám némi iróniával, de komolyan ez a büntetése egy „embernek", aki lelkileg megnyomorított egy gyereket, akit a gondjaira bíztak? A 8 éves kisfiút felrúgó karateedzőt hamarosan bíróság elé állítják, a szolnoki kalandparki bántalmazás miatt 2 év 6 hónap börtönt kért rá az ügyészség. Őt legalább örökre eltiltotta a szövetség az edzéstől és a táborok szervezésétől.

A kalandparki bántalmazás nem csak fizikai erőszak
A legfájóbb ebben a felháborító történetben a tett fizikai brutalitása mellett az a mélyre vitt lelki ütés, ami a fenti mondatban fogalmazódik meg és hangzik el a bántalmazott gyerektől: annyira rossz voltam, hogy megérdemeltem…
És most sokan azt hiszik, ez csak egy különleges, gyenge fizikumú gyermekben vagy védtelen lányban fogalmazódik meg, pedig az edzőtermek világában, ahol a szülő sokszor vak és süket kívülálló, vérvalóság. Az újabb karateedző esete is ezt bizonyítja.
Én sem akartam elhinni, de igaz: az evezős edző maga osztotta meg az oldalán a gyerekek kézzel írott „rajongói leveleit” , mintegy önigazolásul, azok után, hogy számon kértem rajta a csoport a verbális és fizikai abuzálását. Az ismeretlen gyerek azt írta, köszöni az edzőnek, hogy sokszor seggbe rúgja (!), fejen koppintja, mert tudja, hogy azt ő megérdemli.
És most kapaszkodjanak meg: a szülők ezzel egyetértettek! Hogy az edző igenis, rúgja seggbe a gyerekét, alázza meg a többiek előtt, mert megérdemli! Sőt köszönték neki és erősködtek, hogy milyen nagyszerű edző és ember ő.
Ma is nagyon sok „szülő” egyetért azzal a felfogással, hogy a gyerekük „egy pofonba nem hal bele”, meg hogy „kell nekik a fegyelmezés”, hiszen ők is ezt kapták, és lám, „emberek” lettek. És ilyen „szülők”… lám!
Ki tudja, hány gyerek tűrte, tűri – hiszen ez az „ember” ma is foglalkozhat gyerekekkel –, hogy hülye buzinak szólítja, kislánynak, hogy seggbe rúgja, hogy fejbe koppintja, és hánynak hagyott örök nyomot a lelkében az, hogy ha egy kicsit is kilóg a sorból, vagy aznap éppen rá esik a sor, akkor „rossz”, és megérdemli, hogy megalázzák és bántalmazzák?
Hány gyerek van Rolandon kívül ebben az országban, aki otthon nem meri elmondani, mi történt vele?
Hány gyerek van, aki azért nem mondja el, mert nem kap értő támogatást, elfogadást a szüleitől sem, hiszen egyetértenek az edzővel/tanárral/mentorral: biztosan megérdemelte!
És ez a „szülő” mit érdemel?!
És mindenki, aki szemet huny, eltitkol, segédkezik a hasonló esetek eltussolásában, a vétkesek védelmében, az mit érdemel?
Minimálisan is megvetést.